2024. szeptember 4. – 05:05
Egy másik időzónába átlépni a legtöbbünknek nem jelent különösebben újszerű élményt: az ilyesmihez elég például Erdélybe átutazni, és a határ átlépésével máris egy órával odébb vagyunk időben is. Mivel a térképet az időzónák nem szabályos, párhuzamos vonalakkal osztják fel 24 sávra, hanem részben az országhatárokat követve, részben meg történelmi okokból kifolyólag, mindenféle helyi határozatok nyomán, elég extrém időzónahatárok is ki tudtak alakulni.
Az Antarktiszon például elég kuszák az időzónák, ráadásul az ember által lakott pontokon, praktikusan a tudományos kutatóbázisokon jellemzően az anyaországuk időzónáját használják a lakók. Az Északi-sark közelében, ahol elvileg szintén össze kéne futnia az összes időzónának, lakosság híján nincs sok értelme az egésznek: mivel csak hajók járnak arrafelé, azokon egyszerűen az utoljára elhagyott kikötő idejét használják.
Ezektől eltekintve a Föld legextrémebb időzónaugrását az afganisztáni–kínai határon tehetjük meg, ahol egy lépéssel három és fél órával kerülünk odébb időben. Itt már maguk az országhatárok is elég furán alakulnak, ahogy az a Wikipédia alábbi térképén is jól látható: egy körülbelül 220 kilométer hosszú, a legszűkebb részén 16 kilométer széles sáv köti össze a két országot, és választja el egyúttal Tádzsikisztánt és Pakisztánt.
Ez a Wakhan-folyosó, és a létrehozásának a célja pont ez az elválasztás volt, pontosabban az Orosz és a Brit Birodalom közé egy semleges zóna beékelése 1893-ban. A folyosó nyugati oldalán, Afganisztánban a standard, óránként váltakozó rendszerből kilógó, GMT+4:30 időzónát használják, ami azt jelenti, hogy négy és fél órával több van ott, mint a greenwichi idő. Ez Afganisztán exkluzív, egyedül használt időzónája, a szomszéd országok mind más zónában vannak: Irán GMT+3:30-ban, Pakisztán, illetve az üzbégek, tádzsikok és türkmének pedig GMT+5-ben. Az utolsó szomszéd pedig a Wakhan-folyosó túloldalán Kína, GMT+8:00 helyi idővel, három és fél órával odébb.
A három és fél órás különbség úgy jön ki, hogy Afganisztán nagyjából a földrajzi helyzetének megfelelő időzónát használ, Kína viszont nagyon nem. Kína hatalmas ország, már ránézésre vagy öt időzónát illene elfoglalnia, és az egész időzónásdi bevezetésétől 1949-ig valóban ötöt is foglalt el. Aztán jött a kommunista hatalomátvétel, és Mao Ce-tung parancsba adta, hogy a nemzet megbonthatatlan egységének kifejezéseképpen onnantól egész Kína a pekingi idő szerint működik. Az ilyesmi amúgy nem példa nélküli, a jó háromezer kilométer széles, papíron három időzónát érő India és Kazahsztán is simán megoldja egyetlen időzónával a mindennapi életet. Kína azonban még ennél is jóval nagyobb, több mint ötezer-kétszáz kilométer széltében, ami egy közös időzónába sűrítve (pláne, hogy az az egy az ország keleti széléhez igazodik) elég kínos következményekkel jár.
Minél nyugatabbra utazunk Kínában, annál jobban eltér egymástól a hivatalos és a szoláris idő – utóbbi a valódi idő, ami abból indul ki, hogy amikor a nap a legmagasabban van az égen, és az árnyékok pontosan északra vagy délre mutatnak, akkor van dél. Kína legnyugatibb tartományaiban emiatt télen megesik, hogy már délelőtt tíz is elmúlt napfelkeltekor. A mindennapi élet igazodik a „hibás” időszámításhoz: az iskola nyolc helyett tízkor kezdődik, a hivatalokban az ebédidő délután háromkor, a munkaidő vége este hétkor jön el. Hogy miért szívatja ilyesmivel a kínai kormány a saját állampolgárait? Errefelé sok kisebbség él, például az ujgurok is – és az ő kezelésükben az időzóna is egy hatalmi eszköz a kormánynak. (Ez sem egészen egyedülálló egyébként: az oroszok az Ukrajnától elcsatolt megyékben 2023 elején hivatalosan bevezették a moszkvai időzónát – amit persze az ukránoknak eszük ágában sincs használni.)
Aztán ahogy nyugatra továbbutazva elérjük Kína határát, egy lépéssel ugorjuk át az addig felhalmozott, ötezer kilométernyi időzóna-deficitet, ahogy megérkezünk Afganisztánba. Ez egyetlen gyalogos lépéssel nagyobb időzónaváltás, mint amit az Egyesült Államok két partja között, egy öt és fél órás repülőúttal össze tudunk hozni.
(Források: New York Times, Atlantic, Al Jazeera)
