Csúnyán összetörte magát bringázás közben Jovanotti
Az énekes benézett egy fekvőrendőrt, három helyen eltörte a combcsontját és a kulcscsontját.
Ez egy oroszrulett, amiben évente 500 embert áldozunk fel – kerékpárosok tüntettek az Árpád hídnál
A halálos közlekedési balesetek számát nullára kell csökkenteni a Kerékpárosklub és egy sor civil szervezet szerint. Több, mint 500 bringás vonult az óbudai Serfőző utcától a rendőrpalotáig.
130 és 150 közötti tempóval száguldhatott az Árpád hídon kerékpárost gázoló sofőr
Az autója még 150 métert sodródott a becsapódás után.
A korlátot áttörve gázoltak halálra egy kerékpárúton guruló biciklist az Árpád hídon
Egy nagy értékű Mercedes és egy BMW haladt – vélhetően nagy sebességgel – az úton, amikor az egyik sofőr elvesztette az uralmát a kocsi felett.
Mivel gurult Tóth Irénke?
A kerékpározásról szól a Közlekedési Múzeum új időszaki kiállítása, amely a bringa 200 éves történetét öleli fel. Több mint száz kiállított biciklin követhetjük végig az eszköz fejlődését, láthatjuk...
Elkezdték átépíteni a kajászói küszöbszörnyet a Budapest–Balaton-bringaúton
A munkálatok június 11-ig tartanak, addig a kerülőutat kell használni.
Autós és kerékpáros ütközött a Rákóczi hídnál, a híd felét lezárták
A helyszínelés idejére a Budáról Pestre tartó oldalt teljes szélességében lezárták.
Kitiltotta a transz nőket a brit kerékpáros szövetség a női versenyekről
Az ország legismertebb transznemű kerékpárosa, Emily Bridges szerint ez egy hanyatló szervezet erőszakos cselekedete.
Meghirdette, megegyezett a vevővel, aztán ellopta és eladta az ismerőse kismotorját egy vésztői...
Hatvanezer forintot kaszált az üzlettel, most lopás miatt emeltek vádat ellene.
Még jó, hogy ilyen csúnya az idő, így nem kell a lezárások miatt bosszankodni
Kimenni nem kell, minek is, hacsak nem azért, mert Budapestre érkezik a Tour de Hongrie ötödik mezőnye.
Kövess minket Facebookon is!