A hegyikerékpáros Vas Blanka nagyot küzdve 10. az olimpián

2024. július 28. – 15:41

A hegyikerékpáros Vas Blanka nagyot küzdve 10. az olimpián
Vas Blanka – Fotó: Jared C. Tilton / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

35-ös rajtszámmal, viszonylag kedvezőtlen helyről, hátrulról rajtolhatott a vasárnapi hegyikerékpáros versenyen Vas Blanka, aki a tokiói olimpia egyik legnagyobb magyar meglepetését okozta negyedik helyével. Ennek ellenére remekül kapta el a rajtot, elég gyorsan átlépett a 36 fős mezőny bő felén, az első ellenőrzőponthoz tizenhetedikként, 20 másodperces hátrányban ért oda.

A versenyzőkre egy, a szakértők szerint nem túl nagy kihívást jelentő 4,35 km-es pálya várt, amin összesen hét kört kellett megtenniük. Mivel nem elsősorban a pályán, így az egyéni teljesítményen és nagyban a kerékpárok beállításán is múlt, ki milyen tempóban tudott haladni.

Vas az első kör végére a 16. helyre jött fel, miközben a francia közönség óriási ovációval fogadta, hogy a második kör elején Loana Lecomte és Pauline Ferrand Prevot egy négyes boly részeként meg tudott lépni a többiektől – az osztrák Laura Stigger és a holland Puck Pieterse bírta velük a tempót. Legalábbis átmenetileg, a második kör elején Ferrand Prevot ugyanis óriási tekerésbe kezdett és mindenkitől elhúzott, a korábbi négyesből pedig elég hirtelen leszakadt Stigger, így az élen is szétesett a mezőny.

A második kör végére Ferrand Prevot már 29 másodperccel vezetett, a holland Pieterse megerősítette második helyét Lecomte előtt, Vas pedig apránként, de folyamatosan előre lépdelve már a 13. volt 1:32-es hátránnyal, egy nagyjából ötfős csoport tagjaként haladva.

A hazai közönség előtt erőre kapó Ferrand Prevot folyamatosan növelni tudta előnyét az élén, úgy tűnt, tényleg megállíthatatlan. Hátrébb viszont voltak fejlemények, Vas tartotta a 12-13. helyét, a dél-afrikai Candice Lill (vélhetően egy bukás közben) pedig a hegyikerékpárban is ritkán látott módon törte tropára a hátsó felnijét. Ennek ellenére nem adta fel, egy kerékcsere után a 20. környékén folytatta.

Fotó: John Walton – Pa Images / Getty Images
Fotó: John Walton – Pa Images / Getty Images

A negyedik kör végén drámai, ijesztő jelenetek jöttek, az élmezőnyből egyre jobban leszakadó Lecomte óriásit bukott, a fejét is beverte, úgy terült el a pályán, hogy meg sem mozdult, egyből el is kapcsolták az élőképet róla. A bukás után kórházba szállították, a verseny végéig bővebb információ nem érkezett az állapotáról.

Két körrel a vége előtt Ferrand Prevot előnye már majdnem 2,5 perc volt, Pieterse második helye sem nagyon forgott veszélyben, a bronzért viszont négyen is küzdöttek. Csakhogy a holland kapott egy defektet, ezzel a harmadik helyért zajló csata egyből ezüstharc lett, Pieterse pedig nagyot küzdve végül így is negyedik lett.

Vas az utolsó kör elején a 11. helyen volt, de a végén nagyot hajrázva lenyomta az olasz Chiara Teocchit, ezzel megszerezte a 10. helyet a végére. Ferrand Prevot óriási fölénnyel, három másodperc híján három perccel nyert az amerikai Haley Batten előtt, a bronzérmet a svéd Jenny Rissveds szerezte meg.

Vas augusztus 4-én, a női országúti mezőnyversenyben is rajthoz áll majd.

Eredmény, női hegyikerékpár, olimpiai bajnok:
Pauline Ferrand-Prévot (Franciaország) 1:26:02 óra
2. Haley Batten (Egyesült Államok) 2:57 perc hátrány
3. Jenny Rissveds (Svédország) 3:02 p h.
...10. Vas Kata Blanka 5:40 p h.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!