A hegyikerékpáros Vas Kata Blanka negyedik helyen végzett az olimpián

2021. július 27. – 09:18

frissítve

A hegyikerékpáros Vas Kata Blanka negyedik helyen végzett az olimpián

Másolás

Vágólapra másolva

Minden idők legjobb magyar olimpiai eredményét érte el a hegyikerékpáros Vas Kata Blanka a tokiói olimpia keddi versenyén, klasszisokat előzött meg.

Kedden rendezték a női hegyikerékpáros versenyt a tokiói olimpián, ahol Vas Kata Blanka remekül kapta el a rajtot, nem ragadt be a mezőnybe, és egy darabig harmadik helyen tekert, azonban nem sokkal később bukott, és néhány pozíciót vesztett. Az első ellenőrzési ponthoz így is tizedikként ért oda.

A folytatásban is az élmezőnyben maradt, miközben az egyik emelkedő alaposan meggyötörte a versenyzőket, a sár miatt szinte mindenkinek le kellett szállnia a bringáról, Vas itt tudott előzni, és feljebb jönni, a következő ellenőrzési pontnál már a nyolcadik helyen állt.

A hegyikerékpárosok versenye egy meglehetősen hosszú futam, úgyhogy szétszabdalódott a mezőny, Vas viszont tartani tudta helyét az első tízben, miközben az élen közel egyperces előnnyel tekert a svájci Jolanda Neff.

A harmadik körben az élmezőnyhöz tartozó Ferrand Prevot-nak sokadjára akadtak problémái, így a magyar bringás feljebb tudott lépni, sőt, a negyedik kört már a hatodik helyen kezdte meg.

És itt még nem volt vége, mert az ötödik körre a negyedik helyre jött előre a tizenkilenc éves magyar versenyző, óriási teljesítmény volt, mert több nagy nevet előzött ekkor már a mezőnyben.

A mögötte haladó Tholland Anne Terpstrát egyre jobban sikerült leszakítania, és bár az elöl haladó svájci hármast nem volt esélye megszorítania, de az olimpiai negyedik hely így is hatalmas bravúr. Az aranyérmet a svájci Jolanda Neff vitte el két másik svájci bringás előtt.

Vas a verseny után úgy értékelt az M4-nek, hogy jól kapta el a rajtot, utána hibázott, de aztán végig tudott saját tempóban haladni. „Nem az erő döntött, hanem a technika, felfelé is viszonylag technikás volt a pálya a sár miatt, és szerintem ez volt a legnagyobb előnyöm, hogy tudtam menni a sárban” – mondta.

„Ez a pályafutásom legjobb eredménye. Én voltam a legfiatalabb a mezőnyben, és negyedik lettem, hát, nem hiszem el. Elképzelésem sem volt, hogy mire lehet elég az erőm itt”

– értékelte teljesítményét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!