Holtan találták az ötszörös olimpikon kerékpárost, a venezuelai kormány hangos kritikusát

2024. augusztus 21. – 07:47

Másolás

Vágólapra másolva

Las Vegas-i otthonában holtan találták Daniela Larreal Chirinos korábbi pályakerékpárost, a halálát feltehetően étel miatti fulladás okozta. Az 50 éves, ötszörös olimpikon nő holttestét azután fedezték fel, miután nem jelent meg a Las Vegas-i szállodában, ahol dolgozott, írja a Guardian.

Fotó: Cris Bouroncle
Fotó: Cris Bouroncle

Larreal Venezuela egyik legismertebb sportolója volt, aki az 1992-es barcelonai olimpiával kezdődően összesen öt nyári játékon is részt vett sprint kerékpározásban. Emellett aktívan politizált: keményen bírálta Hugo Chávez rezsimjét és az állami sportfinanszírozással kapcsolatos sötét ügyleteket. Chávez halála után a 2013-ban megalakult, Nicolás Maduro vezette kormányt is élesen kritizálta, diktatúrának nevezve a Maduro-kormány berendezkedését.

Politikai aktivizmusa miatt többször kapott halálos fenyegetést, ezért 2016-ban száműzetésbe kényszerült, a venezuelai állam pedig megtiltotta neki a hazatérést. Daniela Larreal Chirinos ezután Miamiban élt, ahol Uber-sofőrként dolgozott, majd Las Vegasba költözött, ahol egy hotelben volt felszolgáló. Az Egyesült Államokból is támogatta azonban a Maduróval szembeni ellenállást, és éltette a 2024-es elnökválasztás miatti tüntetéseket.

Az egykori olimpikont augusztus 12-én nyilvánították eltűntnek, miután nem jelent meg a munkahelyén, négy nappal később pedig holtan találták a lakásában. A rendőrségi jelentés szerint a nő légcsövében szilárd ételmaradványok voltak, ami azt valószínűsíti, hogy fulladás következtében halt meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!