Levideózták, ahogy szétflexelik a közbiciklit

2024. augusztus 16. – 09:05

Másolás

Vágólapra másolva

2024 áprilisában egy kaposvári fiatal kibérelt egy utcai elektromos biciklit, amit megmutatott az iskolatársainak is.

Akik aztán úgy döntöttek, hogy szétszedik az önkormányzat tulajdonában lévő közösségi kerékpárt.

Le is vitték egy alagsorba, ahol aztán csavarhúzóval és flexszel szedtek, vágtak le róla alkatrészeket, például az első lámpát, a dokkoló részt, az ülést és a sárhányókat is. Annyira megrongálták a biciklit, hogy azt megjavítani már nem lehetett, le kellett cserélni, így aztán több mint egymillió forintos kárt okoztak.

Az egészet pedig videóra is vették.

A fiatalokkal szemben nagyobb kárt okozó rongálás miatt emeltek vádat, de az egészet megúszták másfél évnyi próbára bocsátással, írja közleményében a Somogy Vármegyei Főügyészség.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!