Nyolcvan elmúlt, de 2000 kilométert bringázott az olimpiára Szentesről

2024. július 27. – 18:25

Másolás

Vágólapra másolva

Cseuz László, a nyolcvan fölötti egykori tornatanár Szentesről biciklizett 2000 kilométert – egészen pontosan 1993,9-et – Párizsba, hogy pár napot töltsön ott, és megnézze az olimpiai vívóversenyeket, írja az Rtl. Pontosan kiszámolta a 16 napos út részleteit, július 10-én elindult, esővédőt, meleg ruhát, gyógyszereket, kötszereket vitt az útra.

Cseuz Lászlónak ez a nyolcadik olimpiája, ahová biciklivel ment. Amikor Tokióba nem juthatott el a Covid miatt, itthon tekert 7000 kilométert.

Bevallása szerint ez a mostani út azért megviselte: „Hát nem az a világ van már, 80 éves elmúltam. Nagyon sokat edzettem, azt hittem, ez nekem elég lesz. Hát nem nagyon lett elég.” Visszafelé már repülővel jön: „Ez nekem túl sok volt, rengetegszer eltévedtem” – mondta. De a fő okról azt írta Facebookon, hogy nem akar tovább a gyerekei terhére lenni, akik pontosan megtervezték az utat, szállást kerestek neki, egymást váltva állandó kapcsolatban voltak vele:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!