Katonaság
Felesküdött tartalékos katonának Böszörményi-Nagy Gergely, a MOME alapítványi elnöke
Hogy miért, azt csak találgatni lehet, de mint írja, „a hadsereg a kultúra része, ugyanolyan régen, mint a művészetek és a tudomány (ahol kiveszik belőle, azok a kultúrák hanyatlanak)”.
Harry herceg könyvében bevallja, hogy a brit hadsereg katonájaként végzett 25 tálibbal...
Az új, napvilágot látott részletek állítólag arról szólnak, hogy a herceg nem is emberként, hanem sakkfiguraként gondol az ellenségre, akit csak le kell söpörni a tábláról.
Kína 36 katonai repülőgépet küldött Tajvan felé, tíz átlépte a vízi határvonalat
Szerdán a kínai elnök a katonaságnak azt mondta, „minden erejükkel összpontosítsanak a háborúra”.
Már a hadiállapot kihirdetése előtt büntethetők lesznek, akik elkerülnék a behívást
Katonai jogokat érintő Btk.-módosítás és a szükségállapot fogalmát is átalakító alaptörvény-módosítás. Többek között ezek lépnek életbe 2023 júliusa helyett már idén novemberben. Erről még nyáron,...
Orosz katonai repülő zuhant egy lakóházba Szibériában
A hivatalos jelentések szerint a két pilóta meghalt, civil áldozat nincs.
Dél-Korea több milliárd dollárt veszít azzal, hogy a BTS tagjainak katonai szolgálatot kell...
Az együttes mind a hét tagja 2025-ig szünetet tart.
Volt brit pilóták rengeteg pénzért oktathatják a kínai katonákat a nyugati vadászgépekről
Egyelőre nincs arra bizonyíték, hogy bárki törvényt szegett volna, de a brit kormány szerint komoly kockázatot jelentenek az ilyen esetek.
2025-ben lehet a következő BTS-koncert, a K-pop-sztároknak kötelező katonai szolgálatot kell...
Az együttes tagjainak egy 2020-as törvény tette lehetővé, hogy eddig halasszák a kötelező sorkatonaságot.
Orbán: Komoly veszély a háború és az, hogy nyugatról fegyverek áramlanak a frontra
Ideje feléleszteni magunkban a katonaszellemet, mondta a békepárti miniszterelnök.
Katonai konvoj vonul át az Alföldön pénteken
A Szentes-Hajdúhadház útvonalon várható megnövekedett katonai forgalom.









