Orbán: Komoly veszély a háború és az, hogy nyugatról fegyverek áramlanak a frontra

2022. október 15. – 14:05

Másolás

Vágólapra másolva

Önkéntes katonák eskütétele és Lynx harcjárművek átadása alkalmából tartott ünnepségen tartott beszédet szombaton Orbán Viktor miniszterelnök. Többek között arról beszélt, hogy

Jó okunk van komoly veszélyeket felfedezni az ország határainál, ilyen a háború, és az, hogy nyugatról fegyverek áramlanak a frontra.

Az MTI hosszabb tudósítást adott ki a csaknem kétszázötven új önkéntes előtt elmondott beszédről és beszédből. Ebből összeszedtük a háború kitörése óta kisebb-nagyobb intenzitással folyamatosan békepárti miniszterelnök további fontosabb állításait:

  • Ideje feléleszteni magunkban a katonaszellemet, mert az a nép, amely nem képes erre, „a jövőben bizonyosan elbukik majd”. Vannak olyan nemzetek, amelyek már megkezdték a felkészülést, és „mi sem maradhatunk le ebben”.
  • „Nem dughatjuk strucc módjára homokba a fejünket”, ha így megy tovább, úgy tűnik, elhúzódó háborúra kell berendezkedni.
  • A szankciók megrendítik Európát.
  • Öröm, hogy most közel kétszázötven új önkéntes lett, de kellene még néhány ilyen zászlóalj. Decembertől újabb toborzó kampányokat indítanak.
  • A magyar nemzet századokon át híres volt vitézségéről és hadi erényeiről, igazi katonanemzet.
  • Európát a határainknál délről illegális migránsok ostromolják felfegyverzett csoportjaikkal.
  • A gazdaság mára behozta lemaradását, helyreállt a közbiztonság, megújították a közigazgatást, de a magyar haderő, a katonák ügyével még adósak.
  • A magyar honvéd „nemzetünk kiválósága”, ezért minden katonának kijár a magyar emberek megbecsülése.

Az ünnepségen szolgálatba léptek a Lynx harcjárművek is. A hadiipart is Magyarországra hozzák, és már több lépést is tettek a hadiipar fejlesztésére – mondta Orbán a beszéde végén. A Lynxekből a Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint 2023-ig 46-ot szállít a cég, azután 2029-ig 172-t kap a hadsereg, azokat már Magyarországon gyártják majd.

Az eseményen beszédet mondott Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka is. Utóbbi a köszöntőjében „üdvözölte, hogy a kormány biztosítja a honvédségnek szükséges feltételeket és támogatást, valamint azt, hogy vannak olyan gyárak, befektetők, mint a Rheinmetall, amely 21. századi technológiát biztosít a honvédségnek”.

Az önkéntes katonai szolgálatot vállalók féléves, egyszer fél évvel meghosszabbítható kiképzést kapnak. Ez idő alatt illetményben és különféle kedvezményekben részesülnek, továbbá a felsőoktatási felvételihez is többletpontot kaphatnak. A kiképzések országszerte 17 helyszínen zajlanak, szombaton a Petőfi laktanyában csaknem 250 önkéntes katonai szolgálatot vállaló tett esküt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!