Jupiter
Érdemes lesz felnézni az égre, jön a Hold és a Jupiter együttállása
Vasárnap felhős lesz az ég, de estefelé országszerte több helyen elvékonyodhat a felhőzet, így jól lehet majd látni a két égitest együttállását.
Hová mutatna egy iránytű, ha felvinnénk az űrbe?
Attól függ, hogy pontosan hova visszük. De annyi biztos, hogy sok hasznát nem vennénk.
A Jupiter most is óriási, de kétszer ekkora volt
Új módszerrel határozták meg, hogy nézett ki régen a Naprendszer legnagyobb bolygója.
Több mint 300 éve mérték meg először a fénysebességet
A dán Ole Rømer meglepően keveset tévedett 1676-ban, pedig akkoriban már maga a gondolat is egészen radikális volt, hogy a fénynek van mérhető sebessége.
Elindult a NASA küldetése, amely az élet feltételeit fogja kutatni a Jupiter holdján
A Europa Clipper fellövése rendben lezajlott, ami újabb siker a hordozórakétát biztosító SpaceX-nek.
Hétfőn indul a NASA küldetése a Jupiter holdjához, ahol meglehetnek az élet feltételei
Az Europa jeges héja alatti óceánban több víz lehet, mint a Földön, és van tudományos bizonyíték arra, hogy az égitest akár élhető is lehet.
4,5 milliárd éves az a záptojásszagú meteorit, amelynek darabjait Berlin mellett találták meg
A meteorit a Mars és a Jupiter közötti aszteroidaövből érkezett.
Kedd kora hajnalban felsorakozott az égen a Hold, a Mars, a Jupiter és a Fiastyúk
Egymás alatt, szinte egy vonalban voltak.
200 kilométer széles lávatavat fedezett fel a NASA a Jupiter holdján
Nagyjából háromszor akkora, mint a Balaton, és a közepén egy aktív vulkán ül.
A Hold, a Jupiter, az Uránusz és egy üstökös együttállását figyelhetjük meg ma este
Az Uránuszt és az üstököst sajnos csak távcsővel lehet majd megfigyelni. A 12P/Pons-Brooks üstökös legközelebb 71 év múlva ér újra a Föld közelségébe.









