Kedd kora hajnalban felsorakozott az égen a Hold, a Mars, a Jupiter és a Fiastyúk

2024. július 29. – 21:39

Másolás

Vágólapra másolva

A 2024-es nyár egyik legszebb szabad szemes csillagászati jelensége volt látható július 30-án kedden hajnalban az égen – derül ki a Svábhegyi Csillagvizsgáló sajtóközleményéből. Eszerint hajnali fél négykor a következő égitestek látszottak fentről lefelé sorrendben:

  • Fiastyúk;
  • Hold;
  • Mars;
  • Aldebaran csillag;
  • és tőle balra a Jupiter.

A fogyó, 29 százalékos holdsarló 30 fokos magasságban tündököl a keleti látóhatár felett, megvilágítatlan oldalának halvány derengése, a hamuszürke fény is megfigyelhető rajta. Tőle jobbra fölfelé 2 fokkal a Fiastyúk csillaghalmaza lesz látható. A halvány kékesfehér csillagok alkotta csillaghalmaz sejtelmes ködös foltként tűnik fel a holdsarló mellett, egy kézitávcsővel azonban két tucat csillagát is szépen megfigyelhetjük majd.

A holdsarló alatt 5 fokkal a Mars bolygó jár. Egy jellegzetesen vöröses csillagnak tűnik, ami bolygó léte miatt nem pislákol az égen, hanem állandó fénnyel világít. A Mars alatt 6 fokkal egy ugyanolyan fényes, 0,9 magnitúdós narancssárga csillag látszik majd, az Aldebaran. A Bika szemét kirajzoló csillag egy vörös óriás, melynek átmérője 45-ször nagyobb, mint a Napé. Ezért látjuk szabad szemmel is narancs színűnek.

Várhatóan így néz majd ki az együttállás – Kép: Svábhegyi Csillagvizsgáló
Várhatóan így néz majd ki az együttállás – Kép: Svábhegyi Csillagvizsgáló

Az együttállás ötödik égiteste, a legfényesebb -2,1 magnitúdós, csillagszerű Jupiter lesz. Az Aldebaran csillagtól 5 fokkal balra látszik, összetéveszthetetlenül fényes, egyenletes fényű fehér csillagként. Egy kézitávcsővel a körülötte keringő 4 Galilei-holdat is megpillanthatjuk, állványos csillagászati távcsővel pedig a 35 ívmásodperces bolygókorong egyenlítői felhősávjai is könnyen láthatók lesznek.

Sőt, távcsővel egy hatodik izgalmas égitest, az Uránusz is csatlakozik a találkozóhoz. A zöldes színű csillagszerű bolygót egy kézitávcsővel is megtalálhatjuk a Fiastyúktól 5,5 fokkal jobbra lefelé. Nagyon apró, mindössze 3,5 ívmásodperces korongját azonban csak 200 szoros nagyítás fölött látjuk bolygókorong alakúnak.

Aki szívesen megnézné az együttállást jó minőségű távcsövekkel, elmehet kedd hajnalban a Svábhegyi Csillagvizsgálóba, ami kifejezetten erre az alkalomra rendhagyó hajnali bemutatóval készül.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!