Iszlám Állam

Egy kansasi nőt azzal vádolnak, hogy női szárnyat épített az Iszlám Államnál
A 42 éves asszonyt most vitték vissza Amerikába Szíriából. A vád szerint gyerekeket is képezett ki gépfegyverhasználatra.
Már amerikai és brit kommandósokat, páncélosokat is bevetettek az Iszlám Állam által egy hete...
Robbanóanyaggal megrakott autóval robbantották be egy szíriai börtön falát, 200 dzsihadista foglalta el az épületet és környékét. Az Iszlám Állam évek óta nem gurított ekkorát, a gigantikus...
A 22 éves magyar iszlamista: „Elismerem, hogy cseteltem, de ez nem bűncselekmény”
A 22 éves V. Kendét nyáron fogta el a TEK Kecskeméten, a vád szerint az Iszlám Állam követője lett, robbantásokat és tömegbe hajtást tervezett Budapesten és Siófokon. Az előkészítő ülésen nem...
Népirtásért ítéltek életfogytiglanra egy iraki férfit Németországban
Egy ötéves jazidi kislányt kötött ki a tűző nap alá, és hagyta meghalni.
Szinte már egész Afganisztánban jelen vannak az Iszlám Állam dzsihadistái
Idén már lényegesen több terrorcselekményt hajtottak végre az országban, mint tavaly.
A középkor valójában nem volt egy hetero-fajvédő-keresztény aranykor, de a szélsőjobbot ez nem...
Miért vonzódnak Káslertől Putyinig, az amerikai fajvédőktől az Iszlám Államig annyian a középkorhoz? Mi az a központi üzenet, ami a középkormániából sugárzik, és miért hamis? Körüljárjuk a...
Öngyilkos merénylő robbantott egy afgán mecsetben, 46 halott, 143 sérült
Ez a leghalálosabb merénylet az amerikai csapatok távozása óta.
Elfogtak egy magyar fiatalt, akinek a legmagasabb szintű hozzáférése volt az Iszlám Állam egyik...
T. Dominik kapcsolatban állhatott a kecskeméti iszlamistaként elhíresült V. Kendével is.
Kövess minket Facebookon is!