Egy kansasi nőt azzal vádolnak, hogy női szárnyat épített az Iszlám Államnál

2022. január 30. – 08:00

Másolás

Vágólapra másolva

Megérkezett az Egyesült Államokba az a Szíriában letartóztatott kansasi asszony, akit az ügyészség azzal vádol, hogy női szárnyat vezetett az Iszlám Állam terrorszervezetnél. A hírről szombaton adott ki közleményt az amerikai igazságügyi minisztérium.

A vád szerint a 42 éves, amerikai állampolgár Allison Fluke-Ekren Szíriában nőket és gyerekeket képezett ki arra, hogyan kell használni az AK-47-eseket, a gránátokat és az öngyilkos robbanómellényeket. A vádban szerepel az is, hogy merényleteket tervezett az Egyesült Államok területén, próbált elkövetőket toborozni, helyszínként egyetemi kampuszról és bevásárlóközpontról is szó volt.

Az ügy részletei szombaton derültek ki, a forrásuk egy 2019-es FBI-os dokumentum, amelyet azután tettek nyilvánossá, hogy a nőt visszahozták az Egyesült Államokba.

2016-ban a szíriai Rakkában létrejött az Iszlám Államnak egy kizárólag nőkből álló szárnya. Olyan nők alkották, akik a terrorszervezethez tartozó, a szervezeten belül harcosnak nevezett férfiak feleségei voltak. A hatóságok szerint Allison Fluke-Ekren röviddel a csatlakozása után a szárny vezetőjévé vált.

A feladatkörébe tartozott iszlamisták elszállásolásán és beszédek fordításán keresztül a tanok terjesztéséig sok minden. Az FBI-féle dokumentum idéz egy szemtanút, aki állítólag látta Allison Fluke-Ekren egyik saját fiát, aki 5-6 éves lehetett akkoriban, gépfegyverrel a kezében.

Egy másik tanú arról számolt be, hogy a nő beszélt neki arról: szeretne robbantásos merényletet szervezni egy bevásárlóközpontban, és hogy ha nem lenne jó sok halálos áldozat, akkor az erőforrás-pazarlás lenne.

Allison Fluke-Ekren hétfőn fog először megjelenni Amerikában bíróság előtt, egy szövetségi bíróságon lesz meghallgatása Virginia államban, Alexandriában, írja a közlemény alapján a CNN. A BBC szerint az asszonyt húsz évig terjedő börtönbüntetés fenyegeti, ha bűnösnek találják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!