Egressy Zoltán: Meddig tart egy színházi előadás?
„Gondolat gondolatot követett a sofőr fejében, a második felvonás alatt már azon tűnődött, tényleg minden álmot meg kell-e próbálni megvalósítani, vagy elég csak elképzelni egy másik életet.” Egy...
Finy Petra: Rádium
„Ne öltözködjön úgy, mint egy primadonna. Bécsben az a mélyen dekoltált ruha egy lapozónak? Mindenki a melleit nézte, ahelyett hogy a játékomra koncentrált volna. No meg az a rengeteg smink rajta!...
Gerőcs Péter: A repülő csuka
„Várjatok, kiabált utánuk Zsuzsa. A karúszó. Két sárga henger, ami a vízen tartotta Samut, mert hiába sekély a víz, fő az elővigyázatosság. Igaz, Imre papa sem egy nagy úszó, úgyhogy vigyázz rá,...
Háy János: Mohács
„...elvállaltam, hogy megírom a Mohács-film forgatókönyvét, de még nem találtam ki, hogy miképpen lehet fiatalosra csinálni, hogy azok is lelkesedjenek érte, akiknek eddig csak egy hülye évszám...
Hiába vallják magukat britnek, sokak szemében mindig bevándorlók maradnak
Aki elsősorban afrikai történeteket vár, akár csalódhat is, a Nobel-díjas Abdulrazak Gurnah-t ugyanis ezúttal új oldaláról ismerhetjük meg Az utolsó ajándék című regényében.
Garaczi László – Nagy Ildikó Noémi: Balaton ’94
„Újabb Martinit rendelek, odamegyek a diszkóshoz, hogy mik voltak az előző számok, Scooter, Dr. Alban, Right Said Fred, sorolja, mindenki táncol és énekel, egy német dal luftballonokról szól, ennek...
Légrádi Gergely: Valaha volt
„A fa alakja is karácsonyfára emlékeztetett, ahogy az a néhány tűlevél is, amely még fennmaradt az ágakon. Karácsonyfa nyáron? Ezek szerint ez a bérház sem nélkülözi a fura embereket.” E heti...
Paul Auster: Sunset Park (részlet)
Hogyan találjuk meg újra a helyünket abban a világban, ahonnan elszöktünk, és hogyan kezdjünk el kapcsolódni embertársainkhoz egy önkéntes száműzetés után? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Paul...
Molnár Krisztina Rita: Angyal az antwerpeni járaton
„Olyan ez a busz, mintha belesűrítették volna a bolygót – elmélkedett az angyal. – Bár ilyen nyugodt maradna mindenki az út végéig. De mindjárt Mannheimba érünk, és kezdődik elölről – szomorodott...
Elképesztően ijesztő a helyzet, nagyon rezeg a léc, de valahogy mindig túlélem
Kilenc év után újult ki a daganat a testében, éppen akkor, amikor az új könyvével le akarta zárni a rákkal való küzdelmét. Kemény kezelés előtt áll, de nagyon szeret élni, és sok jövőbeni terve van....
Kövess minket Facebookon is!