Ötvenéves barátom, nem neked írom ezt a levelet, hanem a tizenöt éves önmagadnak, aki az álmaidban is vagy. Ha nem sikerül elsőre kapcsolódnod, megfogom kezeidet, és ha zaklatottságod folytán nem tudsz elaludni, mesélek neked a Nyúlzugról.
Neked írom ezt a levelet, aki velem együtt ébredtél a kilencvenes években a Nyúlzugban. Te, aki szűk képernyős Junoszty tévék fényében alvó apja mellett osont fel a nyikorgó lépcsőn a faház emeletére. Hogy ott a nyitott ablaknál szembesüljön énekesmadarak kórusával. Hogy minden hang végül beköltözik az elménkbe. Odalent, a tükörfelszínen busarajok úsznak. Valaki kopog. Ki az? Tizenéves srácok, ketten. Talán hárman. Nem találom a faház kulcsát, beesett az ágy mögé. Dani bácsi és Irénke néni fent alszanak. Ne ilyen rohadt hangosan, mi van? Azt szeretnénk mondani, hogy itt volt egy halőr, és keresztbe volt dobva két bot. A zsinórjai, nem? Nem, a halai. A felszínen cikázások, fodrok és elülő hullámok. Kivettem egy hét szabit, hogy ezerszer ébredjek újra a tavaszi Nyúlzugban.
Valakik integetnek a földút végén, a kanyar előtt. Kik ezek? Három tizenéves srác. Szia, Ákos vagyok. Szia, Norbi vagyok, szia, Csabi vagyok. Ti féltek tőlem amúgy? Amúgy nem. Melyik faházból jöttél? Mutatom nekik, hogy abból, a kanyaron túliból. Dehát az még meg sem épült. Nektek írom ezt a levelet, nyúlzugi srácok, átutazók, Körös-partra érkezők. Ez milyen tervrajz a kezedben? – kérdik tőlem a tizenöt éves kisfiúk. Ez a jövőtök összes lehetősége. Ezek a kivezető utak a Nyúlzugból. Itt erre tudtok menni, innen pedig fel a gátra, és onnan haza. Nevetnek. De mi itt lakunk. Mi nem akarunk innen elmenni. Itt minket mindig megtalálsz.
De tudod, mi a legszebb? Hogy soha többé nem jössz ide vissza, mert ötvenéves lettél. Ti miért látjátok ennyire közelről az én ötven évemet? Mert néha tovább merészkedünk, belemártjuk lábunkat egy távoli áprilisi vízbe. Az éveknek is vannak párosított hónapjaik. Mi összeraktuk. De nem jöhetsz a kanyaron túl. Ott a legfeketébb sötétség van. Zola és Banduk ott dobálja a szembeni horgászokat sárgolyókkal. Mert valahogy az esővel párosulva belőlünk is iszap lesz. Dani bácsi egy csónakban ül baltával, hogy kettévágja a hullámokat.
Neked írjuk ezt a levelet, ötvenéves nyúlzugi visszatérő, alvó-ébredő halőrkerülő. Ahogy kiabálja a távcsöves halőr a nádasba bújva: Hartay, maga az?
Hogy nekünk csak törpeharcsák jutottak, durbincsok és apró bodorkák. Abból főzött nekünk kockából legfinomabb halászlevet Irénke néni a harmadik emeleten. Harmadik emeleten az önkívület, alattunk küszrajok riadnak két-három balintól. Félmeztelen lányok szemben, idősebbek, ők már tizenhat évesek. Csutika, akinek volt egy tizennyolc éves barátja, akivel szoktak csókolózni. Mi is szerettünk volna Csutikával csókolózni.
Neked írom ezt a levelet, aki visszatér ide ötven év múlva. Aki éjjel is, ha befékez az autó, vörös fényével vissza, látja a kanyarból, szemben a nádszigetekből, a hold állásából, hogy itthon van. Neked írom, kedves barátom, mert te odamész a szarvasi Nyúlzugba, és lejátszod a KLF-től a What Time is Love című klasszikust, és bedöngeti ez a lüktető ütem az összes part menti házfalat.
Valaki kopog az ajtón, összeszedem magam, megint kiszáradt a szám reggelre, átizzadtam a pólómat. Bort kortyolok víz helyett, ez maradt a pohárban. Ákos, Norbi és Csabi az. Mi a helyzet, srácok? Semmi, csak az, hogy tizenöt évesek vagyunk, és fel akartunk ébreszteni egy ötvenéves embert. Hogy közöljük vele, ide mindig visszajöhet, de minket nem vihet innen magával. És szerintetek milyen egy ötvenéves faszi? Jöjjön ki a teraszra, elmeséljük. Na, kezdhetitek. És nem mondanak semmit, végigkínálják egymást Milde Sorte cigarettával. Blöfföltünk. Ezért kopogtunk be hozzád. Ugyanolyan vagy, mint az összes nyúlzugi hajnal, mindig új. Itt nem lehet öregség. Srácok, gyertek, beviszlek benneteket a városba, javaslom nekik. Mi a javaslatokat utáljuk a legjobban – szólnak le.
Neked írom ezt a levelet, ötvenéves énem, kétszeres huszonötös szabad ég alatt alvó. Csak a nyúlzugi tavaszok azokkal a kamaszokkal. Bődi Janival, Gyurival, ahogyan kint feküdtünk a füvön, és hajnal lett. Nem lett, van, hajnali létezésbe félálmodtuk magunkat.
Neked írom ezt a levelet, aki még nem indult tovább a szarvasi Nyúlzug kapujában tétovázva. El fogja vinni tizenéves énjeiteket, és onnantól ott horgásznak hajnalig. Ahogy a kelő napba belelágyulnak azok az omló zsinórgörbék, és a folyókanyar is társ a látványban. Bodorkák, balinok, mélytúró harcsák világa ez.
Írjatok nekem levelet, mai ötvenes, ötvenhetes nyúlzugi srácok. Milyen zene járja be a folyókanyar feletti páravattát? Ott lakik a faházban egy tizenhat éves srác, ébresszétek fel, és mondjátok el neki, hogy ötvenezer.
Neked írom ezt a levelet, aki sosem járt Szarvason a Nyúlzugban. Aki sosem térhet vissza oda. Aki minden kétezres téli éjjelen kilencvenes nyári hajnalban él. Neked üzenek, nem is kell válaszolnod.
A Telex tárcarovatának célja közelebb vinni az olvasóhoz a kortárs szépirodalmat, hogy az ne csak kisebb példányszámú irodalmi folyóiratokban jelenhessen meg, hanem olvashassa mindenki, aki napi sajtót olvas, ahogyan az 1900-as évek első felében ez még természetes volt. A sorozatban eddig megjelent írások itt találhatók .
