Hszi Csin-ping

Kínai elnök: Aki zsarnokoskodni próbál felettünk, 1,4 milliárd kínai alkotta, acélos Nagy Falba...
A Kínai Kommunista Párt megalapításának 100. évfordulóján Hszi Csin-ping azt mondta, Kína elérte a „mérsékelten jómódú társadalom” felépítését.
A Fudan-ügy pontosan leírja, milyen Kína gazdasági térhódítása az autoriter államokban
Az egy út – egy övezet kínai geopolitikai kezdeményezés nem váltotta be a hozzá fűzött kínai reményeket, mert csak néhány autoriter államban lehetett azt eladni, hogy a helyi kormányzat fizessen...
Egy jelentés szerint Kína erőszakkal szabályozza az ujgur születések számát
Többek között a házaspárok szétválasztásával, valamint a sterilizációs eljárások és abortuszok alkalmazásával.
Véget ér a kétgyermekes családpolitika Kínában
Három gyereket is vállalhatnak majd a kínaiak.
Így lett cipőégetés és világmárkák bojkottja a kényszermunka elítéléséből
Kínában bojkotthullám ért nagy nyugati márkákat, miután aggódni mertek a hszincsiangi ujgurok helyzete, illetve az ehhez köthető rossz sajtójuk miatt. Egyes vélemények szerint az eset azt jelzi,...
Orbán örömmel látja a kínai vállalkozásokat Magyarországon, erősítené az együttműködést a vakcinák...
A kínai elnök nagyon hálás, hogy a magyar kormány egyértelműen kitart a Kína-barát politikája mellett.
A kínai elnök is részt vesz az amerikai szervezésű klímacsúcson
Kína 2030-tól jelentősen csökkenteni akarja a szén-dioxid-kibocsátását, és 2060-ra karbonsemleges lenne.
A kínai elnök szerint a kínai egyetemeknek a kommunista párthoz teljes mértékben hű diákokat kell...
Magyar szempontból különösen aktuális dolgokat mondott Kína elnöke, de csak véletlen egybeesés, hiszen nem a Fudanról kérdezték.
Először beszélt Joe Biden és a kínai elnök, nem volt vidám a hangulat
Erőszakos és igazságtalan gazdasági eljárások, emberi jogi visszaélések és a hongkongi helyzet miatt is aggódik az amerikai elnök.
Harcias beszédet mondott a kínai elnök egy katonai bázison
Egyre feszültebb a viszony Kína és Egyesült Államok között Tajvan miatt.
Kövess minket Facebookon is!