Megkezdődött a Kínai Kommunista Párt 20. kongresszusa

2022. október 16. – 08:52

Másolás

Vágólapra másolva

Vasárnap megkezdődött a Kínai Kommunista Párt 20. kongresszusa, amelyen elsőként Hszi Csin-ping pártfőtitkár, államfő mond beszédet – írja az MTI. Az egyhetes ülésre 2300 küldött érkezett Pekingbe.

A BBC azt írja, Hszi Csin-ping pártfőtitkár beszédében megvédte országa zéró Covid politikáját, ami a pártfőtitkár szerint sokak életét mentette meg, de nyilvánvalóan negatív hatásai is voltak az emberek életére és az ország gazdaságára is. A pártfőtitkár beszélt Tajvan függetlenedéséről is, Hszi Csin-ping ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy „az országok újraegyesítését meg kell valósítani, és meg is fogjuk valósítani” – áll a BBC cikkében. Peking már korábban az ellenőrzése alá vonta Hongkongot, aminek köszönhetően a káosz helyét a kormányzás vette át a pártfőtitkár szerint. Hongkongban 2019 nyarán több Peking-ellenes tüntetés is volt, amit a kínai vezetés úgy orvosolt, hogy gyakorlatilag felszámolta Hongkong különállását. A tüntetésekről és azok utóhatásáról, a hongkongi demokráciáról ebben a cikkben írtunk részletesen.

A várakozások szerint a kongresszus Hszi Csin-ping pártfőtitkár hatalmának bebetonozásáról fog szólni. A kínai pártállam irányát illetően érdekes kérdés lesz, hogy pontosan kik kerülnek be Hszi alá a felső vezetésbe, feltűnik-e potenciális utód, és ki viszi majd a gazdasági ügyeket. A piacok pedig arra kíváncsiak, lesz-e irányváltás a növekedést visszavető zéró Covid politikában, és mit akar kezdeni a párt a sokasodó ingatlanpiaci és pénzügyi problémákkal. A kongresszuson született döntések arra is hatással lesznek, hogy Kína mekkora energiát lesz képes fordítani a nyugati világ világgazdasági és világpolitikai befolyásának csökkentésére és a sajátja növelésére. Ezekről a kérdésekről és a lehetséges válaszokról ebben a cikkben írtunk részletesen.

A kongresszus után október 22-én tartja első ülését az új összetételű központi bizottság, amelyen megválasztják a főtitkárt, illetve döntenek a politikai bizottság és annak szűkebb körű, állandó bizottságának tagjairól is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!