Hertha BSC
43 évesen váratlanul meghalt a Hertha BSC elnöke
Kay Bernstein a klub szurkolójából lett elnök Dárdai Pál csapatánál.
Halálosan megfenyegették a bírót, aki kiállította a Hertha egyik játékosát
Dárdai csapatának drukkerét egy kiállítás bosszantotta fel.
Hat nap alatt harmadszor nyert Dárdai Herthája, elindultak az élvonal felé
Már csak négy pont a hátrányuk a harmadik helytől, ami osztályozót ér.
Tankönyvbe illő tanácsot adott Dárdai a győztes tizenegyespárbaj előtt
A Hertha bejutott a nyolc közé a kupában, 30 éve jártak a kupadöntőben, az álmuk tovább él.
Dárdai Herthája pokoli izgalmak után, tizenegyesekkel jutott a nyolc közé a Német Kupában
A 90. percben, és a 120. percben egyenlített a Hertha a Hamburg ellen, aztán mind az öt büntetőt belőtték.
Dárdai Márton még nem döntötte el, hogy magyar vagy német válogatott lesz-e
Dárdai Pál középső fia a német U21-es válogatott alapembere.
Törökországban kapott munkát Petry Zsolt, akit a nyilatkozata miatt rúgott ki a Hertha
A kieső helyen álló Samsunspor alkalmazza a kapusedzőt, ahol német a vezetőedző.
Harmadosztályú csapat ejtette ki a Bayernt a Német Kupából
A Saarbrücken egy 96. percben szerzett góllal győzte le a müncheni csapatot. Dárdai Herthája simán továbbjutott.
Őrült százperces meccset nyert a Hertha Kielben
Az első félidőben két góllal vezettek Dárdaiék, de a hazaiak kiegyenlítettek. Végül az utolsó utáni percekben rúgott tizenegyes döntött.
Dárdai Pál csapata öt gólt lőtt, először nyert a Hertha a Bundesliga 2-ben
A Greuther Fürth ellen sikerült győzni.









