Törökországban kapott munkát Petry Zsolt, akit a nyilatkozata miatt rúgott ki a Hertha

2023. november 6. – 17:44

Másolás

Vágólapra másolva

Október tizedikén jelentette a török élvonal kieső helyén álló Samsunspor, hogy a német Markus Gisdolt szerződteti edzőnek. A német szakember 2022. március elsején jött el a Lokomotiv Moszkvától, miután Oroszország megtámadta Ukrajnát, azóta nem dolgozott.

Gisdol megnevezte a szakmai stábját is, amelyikben helyet kapott Petry Zsolt is. Ismeretségük több mint tíz évre nyúlik vissza kapusedzővel, amikor a Hoffenheimnél együtt dolgoztak.

A magyar válogatott korábbi kapusát 2021. április hatodikán menesztette a Hertha BSC, mert kritizálta az ország bevándorlási politikáját. Azt nyilatkozta, hogy nem szívesen nézi végig azt az erkölcsi leépülést, ami végigsöpör a kontinensen.

„Nagyon sajnálom a bevándorlási politikával kapcsolatos nyilatkozatomat, és elnézést szeretnék kérni mindazoktól az emberektől, akik nálunk keresnek menedéket, és akiket ezzel megsértettem. Nagyon szerettem dolgozni a Hertha BSC-nél, tudomásul veszem a döntést” – mondta az után, hogy felbontották a szerződését.

Petry peren kívül megegyezett a klubjával tavaly szeptemberben, de arról nem nyilatkoztak a felek, milyen megállapodás kötöttek.

A Samsunspor a hétvégén először nyert az új edző irányításával, de ezzel még mindig kieső helyen áll. Gisdolnak a mostani siker előtt volt egy veresége és egy döntetlenje is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!