Petry Zsoltot elbocsátotta nyilatkozata után a Hertha

2021. április 6. – 13:27

frissítve

Petry Zsoltot elbocsátotta nyilatkozata után a Hertha
Petry Zsoltnak azonnali hatállyal felmondott a Hertha – Fotó: Sören Stache/AFP

Másolás

Vágólapra másolva

2015-ben került a Hertha BSC-hez Petry Zsolt, pár hónapig mellőzték őt ugyan Jürgen Klinsmann idején, de a berlini klub kapusedzője volt egészen keddig. A nyilatkozata miatt menesztették.

Ahogy a DPA hírügynökség már hétfőn jelezte, hogy a Hertha BSC vezetősége kedden elbeszélget Petry Zsolttal a Magyar Nemzetben hétfőn megjelent interjú után, a Facebookon komoly támadásokat kapott a most 54 éves edző és a fővárosi klub is. A válogatott egykori kapusa a szivárványcsaládokról, Gulácsi Péter kiállásáról és a bevándorlásról formált markáns véleményt. Kedden a klub hivatalos honlapján tudatta, megválik kapusedzőjétől, aki nemcsak Dárdai Pál idején állt a Hertha alkalmazásában, hanem más edzők alatt is, és eddig elégedettek voltak a munkájával. Petry egyébként nem Berlinben él, hanem Frankfurt közelében.

A Hertha BSC úgy indokolta a menesztést, hogy aláírta a sokszínűség chartáját, és aktívan elkötelezett a sokszínűség, valamint a tolerancia mellett, mert ezek az értékek fontosak számukra. Ez nem található meg Petry Zsolt nyilatkozataiban, amelyeket munkatársukként – velük nem egyeztetve – nyilvánosan tett.

„Petry Zsolt munkáját mindig nagyra értékeltük. Mindig nyitott, toleráns és segítőkész volt. Soha nem viselkedett homofób módon vagy nem volt rá jellemző az idegengyűlölet”

magyarázta az elnök Carsten Schmidt.

A Hertha vezetője hozzátette: megismerték a fordítás finomságait, elhiszik, hogy Petry nem mindenben pontosan úgy fogalmazott, kihagytak a gondolataiból, de a kijelentések nem állnak összhangban a klub alapértékeivel.

Petry is mondott néhány mondatot a klub honlapjának. Azt szerette volna ezúttal is hangsúlyozni, hogy nem homofób és nem idegengyűlölő, és természetesen sok sikert kíván a bennmaradásért küzdő klubnak.

„Nagyon sajnálom a bevándorlási politikával kapcsolatos nyilatkozatomat, és elnézést szeretnék kérni mindazoktól az emberektől, akik nálunk keresnek menedéket, és akiket ezzel megsértettem. Nagyon szerettem dolgozni a Hertha BSC-nél, tudomásul veszem a döntést.”

Petry a már említett interjúban kifejtette, hogy a bevándorláspolitika nála az erkölcsi leépülés megnyilvánulása, és Európa keresztény földrész, nem szívesen nézi végig azt az erkölcsi leépülést, ami végigsöpör a kontinensen. Petry 17 éve él Németországban, a Paderbornnál fejezte be aktív pályafutását 2004-ben, és ott kezdett el edzősködni is, onnan került a Hoffenheimhez. A nyilatkozata megjelenése után még hétfő este jelezte, hogy árnyalni szeretné a képet.

Petry 1984-ben tagja volt az aranyérmes ifjúsági válogatottnak, 1988-ban szerepelt először a felnőttválogatottban, 1996-ban utoljára, 38-szoros válogatott. Itthon az MTK, a Videoton, a Honvéd kapusa volt, 1991-ben igazolta le a Gent. 1995-ben szerződött a Genclerbirligihez, onnan a belga Charleroi-hoz, a Feyenoordba és a Frankfurtba nem tudta beverekedni magát. Hazatért a Dunaferrhez, majd 2001-ben került ismét Németországba, a már említett Paderborn kötelékébe.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!