Harmadosztályú csapat ejtette ki a Bayernt a Német Kupából

2023. november 2. – 08:08

Másolás

Vágólapra másolva

Óriási meglepetésre a harmadosztályú 1. FC Saarbrücken 2-1-re legyőzte a Bayern Münchent a Német Kupa második fordulójában. A továbbjutást eldöntő gól a 96. percben született.

Kedden a címvédő RB Leipzig 1-0-ra kikapott a Wolfsburgtól a Német Kupában, de a második kör legnagyobb szenzációja egyértelműen a Bayern szerdai kiesése volt. A bajor csapat a sok sérült miatt meglehetősen tartalékosan lépett pályára Saarbrückenben, ám így is kötelező lett volna a továbbjutásuk. A 16. percben úgy tűnt, ez össze is jön: ekkor Thomas Müller távoli lövésével megszerezték a vezetést. Pár perccel később megsérült a Bayern egyik belső védője, Matthijs de Ligt, akinek a helyét az alapvetően középpályás Joshua Kimmich vette át a védelem közepén.

Az első félidő végén a Saarbrücken kihasználta a Bayern többedik védelmi hibáját, Lukas Boeder keresztpassza után Patrick Sontheimer lőtt közelről Manuel Neuer kapujába. A második félidőben Jamal Musialát, Serge Gnabryt és Kingsley Comant is becserélte Thomas Tuchel vezetőedző, de a Bayern így sem tudott újabb gólt szerezni. A végig szívósan bekkelő Saarbrücken a 96. percben vezetett egy kontratámadást, amelynek a végén Kai Brunker lőtt a kapuba, továbbjuttatva ezzel a harmadosztályú csapatot.

A Dárdai Pál által vezetett másodosztályú Hertha BSC is továbbjutott a kupában szerdán: 3-0-ra győzték le az első osztályú FSV Mainzot. A magyar vezetőedző fia, Márton kezdőként 75 percet játszott a meccsen.

A Német Kupa nyolcaddöntőinek sorsolását vasárnap tartják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!