Hajó
Elakadt egy turistahajó a pozsonyi Dunán, 45 perc után mentették ki
Az alacsony vízállás miatt rekedt meg a hajó.
Ünnepelték az Ukrajnát elhagyó első gabonaszállító hajót, de a vevőnek nem kell a rakománya
Váratlan fordulatot vett annak a teherhajónak a története, amely a háború kitörése óta elsőként hagyott el ukrán fennhatóságú tengeri kikötőt gabonával a fedélzetén.
Sztrájkba léphetnek az Egyesült Királyság legnagyobb konténerkikötőjének dolgozói
Az ország konténerforgalmának csaknem fele a Felixstowe-i kikötőn keresztül bonyolódik.
Felborult egy hajó a Kékszalagon Tihanynál, a legénységet a vízimentők hozták ki
A vízbe borult hajóról telefonon kértek segítséget.
Tömegverekedés tört ki egy amerikai üdülőhajón, hatvanan püfölték egymást egy órán keresztül
A konfliktus onnan indult, hogy az egyik utas lebukott párja előtt egy édeshármas miatt. Az amerikai parti őrséget is riasztani kellett.
Elsüllyedt Hongkong híres úszó étterme, ahol II. Erzsébet és James Bond is evett
A Jumbo 46 évig állt Hongkong kikötőjében.
Egyre nagyobb hajókat építünk, amiket egyre nehezebb kimenteni
A teherhajók egyre nagyobbak és ormótlanabbak, aminek egyelőre nehéz felmérni a tengeri áruszállítás biztonságára gyakorolt hatását.
Bedőlt a dunai hajózási álom: a menetrend szerinti BKV-hajók idén sem indulnak újra
Néhány éve még iskolába, munkába is lehetett hajózni, de a forgalom csökkent, majd a Covid elsöpörte az egészet.
Az egymillió dolláros katonai jégkrémhajó legendája
1945-ben építette az amerikai haditengerészet, hogy fagyival lássa el a csendes-óceáni hadszíntér tengerészeit. Aztán nyoma veszett.
Vizsgálat indult a 11 halálos áldozattal járó japán hajószerencsétlenség ügyében
A hétvégén süllyedt el egy turistahajó, aminek korábban már két balesete volt.









