Szilveszteri buli közben kezdett el süllyedni egy belgrádi partihajó

2023. január 1. – 22:34

Másolás

Vágólapra másolva

Belgrádban újév első perceiben, a szilveszteri parti közben kezdett el süllyedni a Freestyler nevű állóhajó, ami népszerű, éjszakai klubként működik – írja többek között a Balk magazin és a Délhír.

A beszámolók szerint a rendezvényhajó éjfél után nem sokkal megdőlt, majd elkezdett beömleni a víz. A vendégeket rögtön elkezdték menteni, és senkinek nem lett komoly baja. Könnyebb sérülések viszont előfordultak, miután pánik tört ki a kifelé menekülő utasok között. A Balk a helyi sajtót idézve arról ír, hogy a szórakozóhely túlterhelt volt, ezért billenhetett meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!