Ketchupön élt egy férfi, aki 24 napon át sodródott a tengeren, a Heinz új hajót ajándékozna neki

2023. február 22. – 19:59

Másolás

Vágólapra másolva

Palackba zárt üzenetben kéri a követői segítségét a Heinz. A világ egyik legnagyobb élelmiszeripari vállalata ugyanis meg akarja találni azt a férfit, aki közel egy hónapon át sodródott a tengeren, és csak ketchupön és fűszereken élt – írja a CBS News cikke.

A cég Instagramon osztott meg egy bejegyzést, amiben azt írják, hogy szeretnék megünnepelni Elvis Francois hazatérését, aki 24 napot töltött a vízen. Sőt a Heinz emellett azt is felajánlotta, hogy egy új hajóval is megajándékoznák a bátor tengerészt, ehhez azonban először meg kellene találni őt. Ezért is kérik a követőiket, ha bárkinek van információja a dominikai férfiról, akkor azt üzenjék meg nekik:

A 47 éves Francois decemberben a karib-tengeri Sint Maarten szigetén dolgozott a hajóján, amikor váratlanul sodródni kezdett a tengeren. „Megpróbáltam [visszamenni] a kikötőbe, de eltartott egy darabig, amíg megjavítottam és felhúztam a vitorlát, és útközben elvesztettem az irányt. Megpróbáltam felhívni a barátaimat, munkatársakat, de megszakadt a kapcsolat. Így nem tehettem mást, csak leültem és vártam” – mondta Francois a kolumbiai haditengerészet mentőseinek, akik rátaláltak a sodródó hajóra, aminek a hátulján a ‘segítség’ szó virított. Francois rendes élelem híján 24 napon keresztül egy üveg ketchupön, némi fokhagymaporon és zacskós levesen élt.

A Heinznek eddig nem sikerült megtalálnia a férfit. A cég felvette a kapcsolatot Dominikai Köztársaság kormányával, és felkeresték a kolumbiai haditengerészetet is, hogy kiderítsék, hol lehet a tengerész.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!