Egyetlen amerikai katonát sem büntetnek meg az elhibázott afganisztáni dróntámadásért
Az augusztusi légicsapásban 10 olyan afgán vesztette életét, akikről később kiderült, semmilyen kapcsolatuk nem volt terroristákkal. Az erről szóló jelentést hétfőn fogadták el.
Kézen fogva sétálni nagyszerű, de háború ellen biztos nem ez a legjobb megoldás
VI. Henrik azzal próbálta meg elejét venni a rózsák háborújának, hogy párokba állítva végigsétáltatta a York és a Lancaster ház nemeseit Londonban. Nem meglepő módon nem jött be a dolog.
Találkozzunk a fronton! – üzente a Nobel-békedíjas miniszterelnök, aki korábban lepatkányozta...
Etiópiában egy éve dúl a polgárháború, az ország, ami Afrika második legnépesebb állama, a szétesés és a humanitárius katasztrófa szélére sodródott. Hiába próbál közvetíteni köztük az ENSZ és az...
A második világháború alatt az amerikai nők kénytelenek voltak festett harisnyát hordani, mert a...
Az első nejlonláz a háború miatt csak néhány évig tartott, de a béke beköszöntével kitörtek a nejlonzavargások.
Nemzetközi Büntetőbíróság: Vannak arra utaló jelek, hogy emberiesség elleni bűncselekmények...
Becslések szerint több tízezer embert öltek meg Rodrigo Duterte drogellenes kampánya miatt.
Többet háborúzott az őskori ember, mint hittük
Újra megvizsgálták a világ egyik legrégibb temetkezési helyét, amely rendszeres vérfürdőkről árulkodott.
Porig bombáztak egy palesztin lakóházat az izraeli fegyveres erők
A toronyházban volt a Hamász egyik irodája, egy órát adtak a lakóknak az evakuálásra.
Huszonhat gázai halt meg a hétfő óta tartó légicsapásokban
A gázai válaszcsapásokban két izraeli civil vesztette életét.
Az ukrán elnök a frontvonalon tárgyalna Putyinnal
Volodimir Zelenszkij már márciusban találkozni akart az orosz elnökkel, de a Kreml válaszra sem méltatta.
Hét éve nem volt ilyen súlyos katonai feszültség Kijev és Moszkva között
A nyilatkozatokban a másik által indított háborúra készül Ukrajna és Oroszország, közben mégis blöffnek tartják feszültségkeltést. Az orosz csapatösszevonások viszont nagyon is valódiak. A fegyveres...
Kövess minket Facebookon is!