A Krím félszigeten úttörők ünnepelnek, miközben Kijevben csatában elesett egyetemi tanárt gyászolnak – a háború 85. napja képekben

2022. május 19. – 22:44

frissítve

A Krím félszigeten úttörők ünnepelnek, miközben Kijevben csatában elesett egyetemi tanárt gyászolnak – a háború 85. napja képekben
Az ukrán Nemzeti Gárda katonái május 19-én taktikai elsősegély-gyakorlaton vettek részt Kárpátalján – Fotó: Serhii Hudak / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Ahogy az ukrán erők az ország néhány részén visszaszorítják az orosz hadsereget, a frontvonal hátrébb csúszik, így sok civil hosszú hónapok után végre fellélegezhet egy kicsit. Persze még nincsenek teljes biztonságban, mert Oroszország továbbra is rendszeresen ágyúzza és bombázza a Donbaszban található településeket.

Fotó: John Moore / Getty Images
Fotó: John Moore / Getty Images

Egy szétzúzott dob hever a kelet-ukrajnai vilkhivka egyik iskolájának törmelékkel teli színpadán. A település nemrég még a frontvonalon volt, de az ukrán erők előrenyomulásával a Harkiv körüli harcok részben eltolódtak az orosz határ felé.

Fotó: Alexey Pavlishak / Reuters
Fotó: Alexey Pavlishak / Reuters

Szevasztopoliban megemlékeznek a szovjet úttörő mozgalom alapításának 100. évfordulójáról május 19-én.

Fotó: John Moore / Getty Images
Fotó: John Moore / Getty Images

A 85 éves Olekszij Psenycsnyik az invázió közben megrongálódott vilkhivkai otthonában pihen május 18-án. A harkivi település nemrég még orosz fennhatóság alatt állt, így a helyi idősek teljesen humanitárius segélycsomagokra voltak utalva, mert az ukrán kormány a háború miatt nem tudta kiadni a nyugdíjukat.

Az ukrán erők már az orosz határ felé nyomulnak, miután megakasztották a Harkivba tartó orosz csapatok előretörését.

Fotó: Christopher Furlong / Getty Images
Fotó: Christopher Furlong / Getty Images

Gyászolók Denisz Antipov ukrán katona és népszerű gazdasági oktató május 18-ai temetésén Kijevben. Antipov a Kijevi Gazdasági Iskolában tanított, de nem csak közgazdaságtant: mielőtt az orosz invázió miatt bevonult a seregbe, koreai nyelvet tanított. Az Izjum körüli harcok során esett el.

Fotó: Russian Defence Ministry / Sputnik / AFP
Fotó: Russian Defence Ministry / Sputnik / AFP

Az orosz állam által kiadott képen azok a mariupoli Azovsztal acélgyárból evakuált katonák láthatóak, akik megadták magukat. A minisztérium szerint 1730 ukrán katona tette le a fegyvert. Az ukrán kormány azt tervezi, hogy fogolycserével hazavinné az Azov-ezred elfogott katonáit, de még nem tudni, hogy Oroszország belemegy-e ebbe.

Az orosz hadsereg szerint a sebesülteket Kelet-Ukrajna oroszok által ellenőrzött felére szállították, hogy helyi kórházakban lássák el őket.

Fotó: Adri Salido / Anadolu Agency / Getty Images
Fotó: Adri Salido / Anadolu Agency / Getty Images

Ukrán menekült gyerekek egy moldovai árvaház udvarán játszanak május 18-án. A Gagauzia területén található árvaházat a menekültek számára alakították át, így csak ők élnek ott. Ez a moldovai szakadár köztársaságban van, a helyiek jelentős része nyíltan oroszbarát.

Fotó: Hiroto Sekiguchi / The Yomiuri Shimbun / AFP
Fotó: Hiroto Sekiguchi / The Yomiuri Shimbun / AFP

A Bucsát és Borogyankát összekötő utat még mindig nem sikerült aknamentesíteni. Az oroszok már több mint egy hónapja elhagyták Kijev elővárosait, a nyomuk azonban nem tűnt el, az utat még mindig lövészárkok szegélyezik a környéken.

Kapcsolódó