Görögország
Hiába kínálnak pénzt a beoltottaknak Görögországban, több ezren tüntettek Athénban
Könnygázzal és vízágyúval oszlatta az oltásellenes tüntetőket a rendőrség.
Matuzsálemi borokat találtak az elűzött görög király nyári palotájában
II. Konstantint 1974-ben fosztották meg a tróntól, de a drága italok csak most kerültek elő.
Elfogták a szélsőjobboldali Arany Hajnal szökésben lévő vezetőjét
A bűnszervezetnek minősített radikális görög párt második emberét, Hrisztosz Pappaszt október óta kereste a rendőrség.
Görögország áll nyerésre a milliárdos turistákért folyó idei versenyben
Először van a világon a legtöbb szuperjacht a görög vizeken azóta, hogy a Bloomberg elkezdte gyűjteni ezt a statisztikai mutatót.
Előkerült Pablo Picasso kilenc éve ellopott festménye
A Női fej című művet egy Piet Mondrian-festménnyel együtt lopták el a Görög Nemzeti Galériából.
Hét metropolitára öntött sósavat egy görög pap
Kokainhasználat miatt tervben volt a kizárása az egyházból.
Javulófélben a török–görög kapcsolatok a NATO-csúcs után
A két NATO-tagállam tavaly közel került a fegyveres konfrontációhoz is.
Hogy lehet így utazást tervezni? Most derül ki, mire nem jó a magyar védettségi igazolvány
Hasznos tippek a szezon elején. Országonként eltérőek a feltételek: Görögország ugyan elfogadja a kínai és orosz vakcinát is, de a magyar védettségi igazolványt nem. Horvátországba jó a védettségi...
Szerbiával és Montenegróval már megvan a megállapodás a védettségi igazolványok elismeréséről
Szijjártó Péter szerint megkezdték az egyeztetéseket Görögországgal és Izraellel is.
Nyaralást szerveztek Görögországban, de a látogatók a járvány miatt nem hagyhatták el a hotelt
A nyaralást egy holland járványkísérletként szervezték meg, hogy megmutassák: lehet akkor is élvezni az üdülést, ha szigorúak a szabályok.








