Futball

Még a pandémia alatt is nőtt az NB I.-es focisták fizetése
Az Mfor számításai szerint már mindenhol 1 milliónál kezdődik az átlagbér a magyar első osztályban.
3000 km-t utazott a Fradi a kazah bajnok elleni BL-selejtezőre, nem lett meg a győzelem
Elkezdte az európai kupaszereplést a Ferencváros. Érezhető volt az idény eleji forma, döntetlen lett a vége.
95-0 és 91-1: két afrikai futballmeccs, amelyeknél jogosan gyanakodhatunk bundára
Félpercenként lődösték a gólokat Sierra Leonéban két egyszerre zajló mérkőzésen, ahol az első osztály volt a tét. Van, aki elutasítja a manipulációs vádakat.
Nemi erőszak gyanújával letartóztattak egy válogatott futballistát Londonban
A 29 éves focistát és csapatát jogi okok miatt nem nevezték meg.
Nagyon magyaros futballtörténet, hogyan lett skót edző a Honvédnál
Az idei bajnokság úgy indul, hogy már nemcsak a pályán, de a kispadokon is több a külföldi, mint a magyar. A Honvéd és a Debrecen friss kinevezései is jól mutatják, mekkora a baj a hazai futballban.
Rossi: Mindenhonnan hívtak, de Olaszországból csak anyám és a testvérem keresett
A futballválogatott szövetségi kapitánya pszichiátriára küldte volna azt, aki szerint 7 pontjuk lesz 4 meccs után a Nemzetek Ligájában. Úgy érzi, bármilyen technikás és tehetséges csapatnak gondot...
Sajtóhírek szerint lemondott Ryan Giggs
A walesi futballválogatott kapitányát párkapcsolati erőszakkal vádolják. Wales ott lesz a novemberi futballvébén.
Megnéztük közelebből a keddi előtti utolsó négygólos hazai angolverést
A skótok soha többé nem léptek pályára abban az összeállításban, mint az 1928-as 5:1-es győzelmükkor.
Hogyan lehet sikeresebb egy magyar futballklub az üzleti kapcsolatai fejlesztésével?
Az európai átigazolási piacot hálózatelemzési módszerrel vizsgálva kirajzolódik egy olyan speciális szerepkör, amelyet magyar kluboknak is érdemes lenne megcélozniuk.
Keresve sem lehet hibát találni a magyar futballválogatott játékában
A négy lejátszott Nemzetek Ligája-mérkőzésen tökéletesen védekeztünk, és támadásban is léptünk előre. Úgy tűnik, mostanra érett be a szövetségi kapitány, Marco Rossi építőmunkája. Az egyetlen...
Kövess minket Facebookon is!