Nagyon magyaros futballtörténet, hogyan lett skót edző a Honvédnál

2022. július 1. – 04:57

frissítve

Nagyon magyaros futballtörténet, hogyan lett skót edző a Honvédnál
A gólszerző kispesti Zsótér Donátos csapattársai a labdarúgó OTP Bank Liga 33., utolsó fordulójában játszott Puskás Akadémia FC – Budapest Honvéd mérkőzésen a felcsúti Pancho Arénában 2022. május 15-én – Fotó: Kovács Tamás / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Május végén írtunk arról, hogy számos magyar futballklub váltott szakvezetőt az előző szezon alatt, a legtöbb esetben azonban nem hozott fordulatot a megfelelő mennyiségű kutatómunkát nélkülöző váltás. Kispesten azóta összeállt az új szakmai stáb, a DVSC-nél pedig a kispadon túl a klubházban is történtek változások, új vezetése van a bajnokságot a 7. helyen záró csapatnak. Közös szál a két történetben, hogy Budapesten és Debrecenben is külföldi szakemberekben látják az előrelépés lehetőségét.

Csütörtökön kisorsolták a magyar labdarúgó-bajnokság 2022–23-as szezonját, ami jelzi, egyre közelebb a szezon. Ezért nem is meglepetés, hogy az összes magyar csapatnál elkezdődött a felkészülés, próbálják kialakítani a körülményeikhez mérten legerősebbnek gondolt keretet a pályán, szakmai vezetést az oldalvonal mentén, és van olyan klub is, ahol az irodákig nyúlnak a változások. Azt már megszokhattuk az elmúlt években, hogy a magyar piac a támogatások ellenére képtelen legalább az NB I. színvonalának megfelelő játékosok minőségi és mennyiségi kitermelésére, ezért az erősíteni vágyók leginkább a határokon túl keresnek új igazolásokat, sokszor nélkülözve a kellő alaposságot, a játékosmegfigyelés nyújtotta hátteret. Közép-Európa országai közül továbbra is Magyarországon szerepel a legtöbb légiós, közel 50 százalék az arányuk az első osztályban, ám az elmúlt években már a kispadokon is megfordult az arány: már itt is több a külföldi, mint a magyar.

Már is kispadokon is csak külföldi szakemberek

A Videoton 2015-ös, Joan Carillóval elért bajnoki sikere óta csak csak olyan klub szerezte meg a magyar bajnoki aranyérmet, amelynek külföldi vezetőedzője volt. Ez előtt a nyolcéves sorozat előtt csak kétszer fordult elő futballtörténelmünkben, hogy külföldi szakember vezetett magyar csapatot a dobogó legfelső fokára: 2007-ben Miroslav Baranek lett bajnok a Debrecennel, a finn Martti Kuusela pedig 1993-ban örülhetett bajnoki címnek Kispesten. A magyar labdarúgó-válogatott élén először 2003-ban kapott szerepet külföldi szakvezető Lothar Matthäus személyében. Távozása után évekig váltották egymást a hazai és nemzetközi mesterek, Dárdai Pál 2015-ös szerepvállalása óta azonban a szövetségi kapitányi poszton sem láttunk magyar szakembert – kivéve Szélesi Zoltán ideiglenes, két mérkőzésre szóló kinevezését. Az előzmények ismeretében talán már senki sem lepődik meg azon, ha a kiesést az utolsó fordulóban elkerülő Honvéd ezúttal nem itthonról igazolt a kispadjára, és Debrecenben sem hazai nevekben látják a megoldást. Azonban az a tény, hogy hét csapat, köztük a Honvéd és a DVSC eddigi igazolásai között is csak külföldi munkavállalók vannak, és még a kispadra is csak vendégmunkások érkeznek a magyar futballban, már számos kérdést vet fel. Hiába a válogatott kimagasló eredményei,

az utánpótlás-nevelés és a szakemberképzés láthatóan változásért, változtatásokért kiált.

Nincs bizalom a magyar edzők iránt, hiányzik az utánpótlásuk is

A Transfermarkt oldal adatai szerint a mai magyar edzőpiac állandónak mondható szereplői közül – a mostanra az NB III.-as Dunaújvárosnál kikötő – Horváth Ferenc 12 év alatt 12 csapatnál járt, átlagban 0,68 évet töltött egy egyesületnél. Ugyanez a mutató Bognár Györgynél 0,93 idény, Supka Attilánál 1,0, az ugyancsak 12 csapatnál megfordult volt szövetségi kapitánynál, Pintér Attilánál 1,2 év, Csertői Aurélnél 1,48 és a Vasast irányító Kuttor Attilánál 2,3. Ezek alapján

vagy a tudatos tervezés és a kialakított célok mögé helyezett bizalom hiányzik a csapatoknál, vagy valóban nincsenek minőségi magyar edzők.

A legismertebb nevek többsége is már 50 év felett van (Horváth Ferenc jövőre tölti be az 50-et), így adódnak újabb kérdések: hol vannak a fiatalabbak, hol van az a több száz, pro licences diplomát szerző magyar edző?

Fiatal, Skóciában bizonyított stáb a Honvédnál

A legutóbbi szezonban két edzőt is elhasználtak Kispesten, de sem Horváth Ferenc, sem a helyére érkező Nebojša Vignjević nem alkotott maradandót, így az új bajnoki idényt már Tam Courts irányításával kezdte meg a Budapest Honvéd.

A korábban skót alsóbb osztályú csapatokban játszó 40 éves szakember két évre írt alá a fővárosi csapatnál. Courts eddigi életrajza nem sok kiemelhető állomást tartalmaz: 2013-tól annak a skót negyedosztályú Kelty Heartsnak lett a játékosedzője, ahol 2008-tól játszott, majd 2020-tól a skót első osztályba ismét feljutó Dundee Unitednél vállalt munkát, az ificsapat taktikai teljesítményéért felelt. 2021-ben már a felnőttcsapat mellett találta magát, amellyel a 12 csapatos bajnokság 4. helyén végzett, ezzel európai kupaszerepléshez juttatta a klubot.

Tam Courts a csapattal – Fotó: Honvedfc.hu
Tam Courts a csapattal – Fotó: Honvedfc.hu

Feltűnő mutatónak tűnik, hogy átlagban kevesebb mint egy gólt (0,97) szerzett a Dundee mérkőzésenként Courts vezetése alatt, 37 találatuknál csak három csapat ért el kevesebbet. A 4. hely azonban előrelépésként volt elkönyvelhető a 2020–2021-es kiírásban újoncként elért 8. pozíció után. A szakember 47 mérkőzésen vezette a skót kikötőváros csapatát, 1,47-es pont/mérkőzés átlagán sokat dobott a ligakupában lejátszott hat mérkőzésen elért öt győzelem, kizárólag alsóbb osztályú csapatok ellen. Ezek nélkül a meccsek nélkül nem valószínű, hogy sokan örülnének a mutatóinak Kispesten.

Új-zélandi sikeredző és korábbi játékosa lesz Courts segítője

A skót edző munkáját három korábbi stábtag, Djordje Kamber másodedző, Vlada Avramov kapusedző és Simkó Balázs videóelemző mellett két új szakember, a spanyol Ramon Tribulietx, valamint a szerb Marko Djordjević is segíti majd.

Érdemes kitérni Tribulietx-re egy gondolat erejéig. A Budapest Honvéd honlapja szerint Spanyolországban kezdte karrierjét, majd az új-zélandi Auckland City csapatát irányította, mellyel hétszer is kiharcolta a FIFA-klubvilágbajnokságon való részvételt. Dolgozott a kanadai válogatott mellett asszisztensként is, valamint tanácsadóként segítette a szövetség munkáját. A budapesti csapat bemutatásában azonban egy-két apró hiányosság fellelhető. A komolyabb játékosmúlttal nem rendelkező, szeptemberben már 50 éves edző világcsúcstartó, hiszen egymás után hétszer sikerült elhódítania csapatával Óceánia Bajnokok Ligájának trófeáját – ennyi kontinentális sikert más nem tud felmutatni. 2008-ban érkezett a szigetre, ahol előbb másodedzőként, majd 2010-től vezetőedzőként dolgozott. Az Auckland City csapatáról annyit érdemes tudni, hogy az új-zélandi 12 csapatos északi bajnokság indulója, az előző 13 kiírásból 11-szer az első, kétszer a második helyen végeztek.

Emellett több más országban is megfordult. 2019 nyarától jött ugyan egy két és fél éves szünet, mire 2021. december 10-én kinevezték az orosz másodosztályú Akron Togliatti vezetőedzőjének, ahonnan a háború kitörése után, március elején, mérkőzés nélkül távozott. Azonban itt is találhatunk egy kisebb félreértést a kommunikációban, hiszen az orosz Wikipédia szerint bár valóban kinevezték vezetőedzőnek, de miután kiderült, hogy nincs meg a megfelelő végzettsége a feladat ellátásához, átkeresztelték technikai igazgatónak. A háború ellenére elindult orosz másodosztályban a Vitalij Panov által vezetett 2018-ban alakult toglatti csapat végül a 10. helyen végzett.

Tribulietx 2015-ben az Auckland edzőjeként – Fotó: Fadel Senna / AFP
Tribulietx 2015-ben az Auckland edzőjeként – Fotó: Fadel Senna / AFP

A Tribulietx mellett Kispestre érkező szerb Marko Djordjević 2014-18 között az Auckland Cityben játszott, tehát Tribulietx volt a vezetőedzője. 2018-tól az ugyancsak új-zélandi Central Unitedhez igazolt, ahonnan 2020 nyarán került vissza Európába, alacsonyabb osztályú szerb csapatokhoz, de a Honvéd bemutató írása szerint már 2018-ban abbahagyta pályafutását, majd edzői tapasztalatokat szerzett Szerbiában és Oroszországban. Az orosz tapasztalatszerzés, ha lehet ezt annak nevezni, nem tartott sokáig, az ott tanultakból nem fog bajnokságot nyerni a Honvéd, hiszen idén januárban kerülhetett a szerb játékos Tribulietx edzői stábjába az Akron Togliattihoz, ahol márciusi távozásukkal, tétmérkőzés nélkül véget is ért a tapasztalatszerzés.

A kör bezárul, a kérdés már csak az eredményesség

Tribulietx és Djordjević esetében nem véletlenül említettük az orosz szálat. A Kispesten pár hete kinevezett vezető, Chris Docherty ugyanis pont itt kapcsolódik be a történetbe: az év elején még az orosz klub sportigazgatója volt, onnan szerződtette két korábbi bajtársát. Docherty korábban a Dundeenál Courtsszal is együtt dolgozott, majd novemberben került Skóciából Oroszországba, immár sportigazgatóként, 30 évesen. A kör bezárult.

Debrecenben egy, a játékosokra nem sokat költő új befektetői csoport vállal szerepet

Debrecenben is nagyot merített a városi és sportvezetés. A héten mutatták be Ike Thierry Zaengelt, az új tulajdonosi kör nemzetközileg is ismert tagját. Az 52 éves francia, üzleti tanácsadással foglalkozó üzletember február 4-én még a Serie C-ben szereplő Siena elnökeként lépett a nyilvánosság elé és székfoglalójában hasonló gondolatokat fogalmazott meg, mint most Debrecenben.

Papp László, Debrecen polgármestere és Kósa Lajos, a DVSC Egyesület képviseletében jelentette be az új tulajdonost, aki egy frissen alapított cég, az NSE Sport Invest Kft. ügyvezetőjeként kerül főszerepbe.

Fotó: Kósa Lajos / Facebook
Fotó: Kósa Lajos / Facebook

Zaengelt a világ legjobb üzleti tanácsadói között tartják számon, nagy kérdés azonban, hogy az általa képviselt befektetői kör (mely információk szerint korábban próbálkozott az Újpest megszerzésével is), mennyire lesz sikeres egy idegen területen, a futballiparban. A Zaengelhoz köthető körök eddig próbálkozásai viszont nem feltételenül adnak okot a bizakodásra. Ez az üzleti kör, a Noah Group irányítja a francia Paris FC, illetve az örmény FC Noah csapatát is, így adja magát az összehasonlítás.

FC Noah, Paris FC, Siena, a képlet hasonló

Az FC Noah Yerevan az elmúlt öt évben kétszer is ezüstérmes lett, ezen túl egy 8., egy 5., illetve a legutóbbi szezonban egy 6. hely a mutatójuk. Érdekesebb viszont, hogy az elmúlt években egy forintot sem költöttek játékosvásárlásra, leginkább ingyen igazolható vagy ingyen kölcsönbe érkező labdarúgókkal próbáltak sikereket elérni, akik leginkább a hazai, a moldáv vagy alsóbb osztályú orosz bajnokságokból érkeztek.

A francia másodosztályú Paris FC legjobb helyezése az elmúlt öt évben a 4. hely volt, a keret frissítésére és versenyképességének növelésére fordított összeg az ő esetükben is csekélynek mondható, nem érte el az egymillió eurót ebben az időszakban.

Az ACN Siena 1904 csapata az olasz harmadosztályban szerepel, ahol a 13. helyre volt elegendő az idei teljesítményük, természetesen ezen a szinten nem találhatunk átigazolásokért fizetett összegeket, ráadásul az elmúlt egy évben négy edzőt is sikerült elfogyasztaniuk, jelenleg pedig Guido Pagliucától várják a jó teljesítményt.

A Noah Group Németországban és a letteknél is próbálkozott

A kép egyelőre nem túl pozitív a Noah Group esetében, amely ráadásul korábban próbálkozott Németországban is a KFC Uerdingen csapatánál, valamint a lett Lokomotiv Daugavspilsnál is, de egyik helyszínen sem jártak sikerrel.

A magyar, elsősorban debreceni futballszurkolók csak reménykedhetnek benne, hogy az új vezetőség tanult a korábbi tapasztalatokból. Az irányításban nagy segítségükre lehet a hazai viszonyokat tökéletesen ismerő Makrai Balázs, aki cégvezetőként segítheti a külföldi befektetők munkáját.

Azonban, ahogy a fentebbi sorokból is látszik, vannak olyan jelek, amik aggodalomra adnak okot a 2017-ben még bajnoki címet szerző Honvéd és a legutóbb 2014-ben ünneplő, hétszeres bajnok Debrecen jövője szempontjából.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!