Rossi: Mindenhonnan hívtak, de Olaszországból csak anyám és a testvérem keresett

2022. június 24. – 17:27

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar futballválogatott eddig minden várakozást felülmúlva szerepelt a Nemzetek Ligájában, csoportjában Németországot, Angliát és Olaszországot is megelőzi. A válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi egy online sajtóbeszélgetésén számolt be az elmúlt időszak élményeiről és eredményeiről.

„A hét pontot senki sem várta, ha valaki azt mondja nekem, hogy ennyink lesz négy meccs után, azt elküldöm a pszichiátriára. Nem vagyok varázsló, hogy megmondjam, mi következik még, de ha a maximum körül játszunk, bármi előfordulhat. Bármilyen tehetséges és technikás csapat jöhet szembe velünk, problémát tudunk okozni nekik, megnehezítjük az életüket.”

Rossi azt mondta, hogy csapata legnagyobb erőssége az egységessége. „Nagyon szeretem a Csak együtt szlogent, ez nagyon jól jellemzi a csapatunkat, ha nyerünk, ha veszítünk, ha döntetlent játszunk. Ugyanabban a cipőben járunk. Szükség van az egyéni készségekre is, azok nélkül sem ünnepelhetnénk egy 4-0-s sikert Anglia ellen, de a fő erősségünk az egységesség” – mondta a Telex kérdésére.

Amikor arról kérdezték, hogy szerinte a csapatából kiknek kéne erősebb bajnokságban játszaniuk a képességeik alapján, nem mondott neveket. „Mindenkire nagyon büszke vagyok, még azokra is, akik nem játszanak, de a csapatépítésben részt vesznek. Telkiben mindenki úgy érezheti, hogy otthon van, még jobban, mint a klubcsapatban.”

Ádám Martinról azt mondta, nagyon szereti a személyiségét, hatékony gólszerző is, de fizikailag még nem tart ott, hogy 90 percet végigjátsszon. Ehhez kéne neki megfelelő bajnokságot találnia, mert a válogatottnál nincs elég idő arra, hogy a fizikai képességeit külön fejlesszék.

Az Anglia ellen csereként beálló és két gólpasszt is kiosztó Ádám mellett megemlítette Gazdagot és Negót is arra példaként, hogy ő olyan játékosokat akar becserélni, akik fordulatot hozhatnak a játékba. Ezt mindhárman bizonyították is. Rossi újra elmondta, nála nemcsak technikai képességek számítanak, hanem az attitűd is fontos. Olyan emberekre van szüksége, akik végig tudnak és akarnak futni 90 percet.

A válogatott sikerei után Rossi sok megkeresést kapott különböző helyekről. „Az egyetlen ország, ahonnan az édesanyámon és a testvéremen kívül senki nem keresett még, az Olaszország” – mondta. Annyit azért elárult, hogy olyan válogatottaktól is hívták, amelyek jobban állnak a világranglistán, mint a magyar csapat. Azt mondta, tavaly az Európa-bajnokság után is hasonlókat élt át, de ő lojális Magyarországhoz és a szövetséghez is, nem fog meglepetést szerezni.

Rossi a szurkolókkal való kapcsolatáról is beszélt, az egyik első nagy élménye az volt, amikor a Honvéd edzőjeként Szombathelyen játszottak, és a Haladás elleni meccsen valaki egy Grazie, Marco drapériát mutatott föl.

Marco Rossi, a válogatott egyik sajtótájékoztatóján – Fotó: Bődey János / Telex
Marco Rossi, a válogatott egyik sajtótájékoztatóján – Fotó: Bődey János / Telex

„Nagyra becsülöm a szurkolókat, és úgy érzem, hogy a többségük engem is kedvel, mint személyiséget. Sosem volt nagy arcom, mert futballedző vagyok. Csak hálásak lehetünk a játékosaimmal, szurkolók nélkül semmik vagyunk. Ők nemcsak az eredményt akarják látni, hanem a harcot, az izzadságot, hogy a fiúk kitesznek mindent a pályára, ez a srácokat is még jobban motiválja. Akkor is elismerik így a játékosaimat, ha az eredmények nem jönnek” – mondta a kapitány.

Amikor Rossit arról kérdezték, hogy sikerül-e idén ősszel elkerülni azt az összeomlást, mint amit 2021-ben láttunk a válogatottól, amikor kétszer is kikapott Albániától, nem adott egyértelmű választ, de azt mondta, hogy az a két vereség még mindig nagy hatással van rájuk, a jövőt azonban nem határozhatja meg.

A kapitány azt mondta, a kudarcai élénken élnek benne, de az elmúlt négy évben számos nagyszerű pillanatot is átélt a válogatottal. Kiemelte az Izland elleni meccset, amikor szenvedős játék után nyert a csapata, és kijutott az Európa-bajnokságra, ahol nagyot játszottak Franciaországgal, Portugáliával és Németországgal is, és most itt van az Anglia elleni 4-0-a is.

Rossi nem akarja elbízni magát azzal, hogy az első helyen áll most Magyarország a Nemzetek Ligája-csoportjában. Ha csoportelsők lennének a sorozat végén, még akkor sem tervez különösebb ünneplést.

„A jövőre nézve nem jelent semmi biztonságot az első hely, még ki is eshetünk. Két lábbal kell állni a földön. De arra, hogy a srácok négy gólt rúgtak Angliának hivatalos meccsen, Angliában, még évekig emlékezni fognak a szurkolók. Nem lehet minket az Aranycsapathoz hasonlítani, de az ő 6:3-ukkal azért összehasonlítható a mi eredményünk.”

A kapitányt arról is kérdezték, hogy lát-e fejlődést az NB I.-ben. Erre azt mondta, hogy emelkedett az általános színvonal, de ugyanakkor nem lát olyan kiugróan jó játékosokat, mint például Lanzafame vagy Leonardo volt. Az edzőkről is szólt. Számára nagyon szimpatikus volt Szerhij Rebrov munkája a Fradinál, mert nagy intenzitású játékot követelt meg, és Kuttor Attila Mezőkövesdje is tetszett neki. Azt mondta, az NB I.-ben is lehet mindenkitől tanulni valamit. Ha viszont egy külföldi edzővel kéne találkozni, akkor Jürgen Kloppot választaná, ha edzőként nem is annyira bírja, karakterként nagyra tartja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!