„Három hete nem hozzák ki a csomagot és a telefont se veszik fel” – összerogyott a sok akciótól a...
Tömegesen késnek vagy vesznek el a Sameday futárszolgálaton keresztül rendelt csomagok, sokan pedig egyáltalán nem azt kapják, amit rendeltek. Van, aki már feljelentést tenne, miközben a cég szerint...
Nemzetközi csomagban is hozattak pszichoaktív szert a dílerek Hollandiából
A gyanú szerint a bűnözői csoportot egy 28 éves férfi irányította.
Mohammed 1600 forintot keres óránként, és a szállásról is gondoskodnia kell, de így is többet tud...
Futárként érkezett Magyarországra egy munkaerő-kölcsönző cégen keresztül, és hetente hat napot dolgozik körülbelül tíz órában. Vele beszélgetve bemutatjuk, miért és hogyan érkezik ennyi külföldi...
A külföldi és a magyar ételfutárokat is szívatja az állam azzal, ahogy a vendégmunkásokhoz hozzááll
A nem létező védőháló, a megnőtt adóterhek mellett az alacsony béren tartott külföldi futárok miatt is egyre rosszabb a magyar futároknak, de a vendégmunkások helyzete talán még az övéknél is...
A Wolt szerint ők nem alkalmaznak vendégmunkásokat, a futárokkal partnerként szerződnek
Nem kérnek nemzetiségre vonatkozó információt a jelentkezéskor.
Káromkodni kezdett, aztán a saját cégét szidalmazta a DPD futárcég csetbotja Angliában
A DPD a világ legrosszabb futárcége – írta a cég egy megrendelőnek.
Több mint 130 millió forintnyi összeget gyűjtöttek egy futárnak, aki segített megfékezni a dublini...
Az ír miniszterelnök szerint a férfi igazi ír hős.
Spirituális barátnőjének tartotta a múmiát a perui futár, amit a táskájában hurcolt
A múmiát Juanitának keresztelte el, bár szakértők szerint egy 600-800 évvel ezelőtt elhunyt férfi testéről van szó.
Egy GLS-futár furgonjából pattant ki a rendőr, miközben kollégái migránsok ellen intézkedtek
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság ezúton is köszöni a futárnak, hogy visszavitte a helyszínre a rendőrt, aki egy menekülő migránst üldözött.
A hatalom tart a taxisoktól, és ők pontosan tudják ezt
Ha kell, jelentős haladékot kapnak az autócserére, benne maradhatnak a katában, harmadával emelik a viteldíjakat, majd kérésükre a kormány az utolsó pillanatban nem engedi, hogy a főváros részleges...
Kövess minket Facebookon is!