Már csak a te 1%-od hiányzik!

00000000

Fővárosi Nyomozó Ügyészség

Videó: Magyar Péter kijött az ügyészségről, és súlyos dolgokat mondott Rogánékról
Azt állítja, hangfelvételekkel tudja bizonyítani, hogy Rogán Antalék belenyúltak a Völner–Schadl-ügy nyomozati irataiba. Szerinte Orbán Viktornak is tudnia kellett a történtekről.
Magyar Péter szerint Rogánék manipulálhatták a Völner–Schadl-per nyomozati anyagát
A Diákhitel Központ volt igazgatóját, Varga Judit exférjét 4 órán keresztül hallgatták meg tanúként, két Facebook-posztja miatt.
Magyar Péter bement az ügyészségi meghallgatására
Nem tudta megmondani, pontosan milyen ügyben hallgatják meg.
Az ügyészség kihallgatná Magyar Pétert, de nem volt könnyű elérni
A nyomozóhatóság közleménye szerint postai úton nem sikerült tanúként beidézni Varga Judit NER-rel hangosan szakító férjét, úgyhogy sms-ben próbálkoztak. Azóta is várják Magyar Péter beígért...
„Ez a karácsonyi ajándékom”, mondta a jobboldali üzletember, akit egy több milliárdos ügyben...
Hivatalos források nem cáfolták, hogy az ügyészség a Töröcskei István által alapított Széchenyi Bank ügyében emelt vádat 15 ember ellen.
Siófokon és Budapesten egyszerre akart a tömegben robbantani a magát iszlamistának valló 22 éves...
A nyomozó ügyészség vádiratából kiderül, hogy a férfinak egy társa segített volna kivitelezni a kettős terrorcselekményt.
Kövess minket Facebookon is!