„Ez a karácsonyi ajándékom”, mondta a jobboldali üzletember, akit egy több milliárdos ügyben vádolt meg az ügyészség

2022. december 16. – 17:42

Másolás

Vágólapra másolva

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség 15 személyt vádol bűnszervezetben elkövetett, jelentős értékű sikkasztással, hűtlen kezeléssel és más bűncselekményekkel – olvasható az ügyészség közleményében. A Fővárosi Törvényszéknek benyújtott vádirat szerint a vádlottaknak több milliárd forinttal kell elszámolniuk.

A Telex kérdésére hivatalos helyről nem cáfolták meg, hogy a Széchenyi Bank ügyéről és Töröcskei Istvánról van szó. Sikerült elérnünk telefonon a jobboldali körökben ismert üzletembert, Töröcskei Istvánt, aki az ügy elsőrendű vádlottja. Ő kérdésünkre azt mondta: eddig csak arról kapott tájékoztatást, hogy a vizsgálat lezárult, arról nem, hogy elkészült a vádirat is.

„Ha így van, akkor ez az ajándékom karácsonyra” – jegyezte meg ironikusan az üzletember. Töröcskei ügyvédei nélkül nem kívánta kommentálni a vádiratot. Annyit mondott, hogy a vádbeli időszakban nem is volt ott a Széchenyi Banknál, ő 2011-től az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója volt (2010-2011 között volt a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. elnöke).

A vádirat szerint egy házaspár cégükön keresztül többségi tulajdont szerzett egy bankba. Ehhez jelentős összegű hitelt vettek fel, de a pénzintézet az első pillanattól kezdve veszteségesen működött. Emiatt a pénzügyi felügyelet tőkepótlásra utasította a tulajdonos céget. Az azonban sem erre, sem a hitel törlesztésére nem volt képes.

Az ügyészség azt írja, hogy a házaspár férfi tagja – Töröcskei – arra jutott, hogy a hiányzó pénzt a bankjából szerzi meg, méghozzá fiktív hitelek kihelyezésével. A társai – felesége, az igazgatósági tagok és a hiteligénylők – segítségével 2012-ben kiadta ezeket a hiteleket, amiknek jelentős részét, majdnem 1,5 milliárd forintot vissza is forgatott a cégébe, hogy aztán felhasználja a tőkepótlásra.

A vádlottak ezen felül külső számlákra is küldtek a bank pénzéből – befektetési célzat látszatával –, amiből több mint 1,7 milliárdot hasonló céllal forgattak vissza a cégbe. 2013-ban 3,5 milliárdnyi olyan hitelt adtak ki, aminek nagy részét a bank megvásárlásához felvett hitel törlesztésére forgattak vissza, a maradékot pedig sajátjukként kezelték.

A fentieken túlmenően a vádlottak 2013-ban több mint 2,3 milliárdos kárt okoztak azzal, hogy „–a tőkepótlást, illetve a hiteltörlesztést célzó fiktív hitelkihelyezéseken túlmenően –, további olyan hitelek kihelyezéséről is döntöttek, amelyek során vagyonkezelői kötelezettséget sértettek”.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség mindezért 15 személlyel szemben emelt vádat, méghozzá

  • bűnszervezetben, különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás,
  • különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette
  • és más bűncselekmények miatt.

Végrehajtandó fegyház- és börtönbüntetést, pénzbüntetés kiszabását és gazdasági társaságban való vezető tisztségviseléstől való eltiltást kért a vádlottakra.

Elértük az ügy egyes gyanúsítottjait, akik nem is voltak biztosak abban, hogy ők egyáltalán gyanúsítottak-e. Egyikük ezt mondta:

„Nem tudom, hogy gyanúsított maradtam-e, mert csak arról kaptam értesítést korábban, hogy a rendőrség továbbította vádemelési indítvánnyal az ügyet, mivel korábban 30 feletti gyanúsítottról hallottunk, most meg csak 15 személy megvádolásáról, így nem tudhatjuk biztosan, hogy ki esett ki. Mindenesetre brutális méretű iratcsomagról van szó, ugató kutya legyek, ha ezt az ügyészség már átnézte és megértette.”

Három gyanúsítottról van információnk, ők egyaránt megerősítették, hogy a Széchenyi Kereskedelmi Bank ügyéről van szó, de ők sem kaptak értesítést, csak a sajtóból hallottak az ügyészségi bejelentésről.

Töröcskei István bankár-üzletembert szoros baráti szálak fűzték a jobboldali körökhöz. Korábban jól megtalálta a hangot Orbán Viktorral és 2014-ig Simicska Lajos gazdasági háttéremberrel is. Fontos posztokat töltött be. Rengeteg céges tisztséget vállalt: benne volt a magyar villamosenergia rendszert működtető MAVIR vezetésében, ha kellett, ott volt a Magyar Nemzet vagy a Hír TV élén, de elvállalta az Államdósság Kezelő Központ vezetését, vagy vitt két Jeremie tőkealap-kezelőt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!