Magyar Péter bement az ügyészségi meghallgatására

2024. március 20. – 10:18

Magyar Péter bement az ügyészségi meghallgatására
Magyar Péter érkezik a Főváros Nyomozó Ügyészségre 2024. március 20-án – Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Magyar Péter szerdán délelőtt tíz órakor bement a Fővárosi Nyomozó Ügyészség Belgrád rakparti épületébe, ahová meghallgatásra hívták be egy korrupciós ügy kapcsán. Magyar 10 óra előtt negyed órával érkezett meg a közeli Szerb utcába, ügyvédjével és egy testőrrel. (Magyar Péter hétfőn posztolt a Facebookon arról, hogy 24 órás személyvédelmet kap.) A Telex helyszínen tartózkodó munkatársa szerint kb. 50-80 ember állt az épület előtt, zömében a sajtó munkatársai, de amikor felbukkant Magyar és kísérete, egy csoport éljenezni kezdett. „Hajrá, Péter, veled vagyunk” – skandálták, majd pedig azt, hogy „nem félünk, nem félünk”.

Mielőtt bement az ügyészség épületébe, Magyar Péter röviden arról beszélt, hogy nem tudja, pontosan milyen ügyben idézték be. „Csak a reményemet tudom kifejezni, hogy a Polt-féle fideszes ügyészség abban az ügyben kíván meghallgatni, amely az egész országot érdekli, és amiről konkrétumokat mondtam már többször” – mondta Magyar Péter az épület ajtaja előtt. Miközben beszélt, többen azt skandálták, hogy „nem félünk”.

Varga Judit exférje, aki a kegyelmi ügy kirobbanásával egy időben csekkolt ki a NER-ből, az ügyészségi meghallgatás előtt még nem tudta, hogy pontosan milyen ügyben idézték be. Ezzel kapcsolatban az ATV műsorában, majd a Facebook-oldalán is megerősítette, hogy ha a Völner–Schadl-ügyben hallgatják meg, azután „a kormány nem tehet mást, minthogy lemond”.

A meghallgatás előtt még felmerült az is, hogy Magyart esetleg a korábban általa vezetett Magyar Diákhitel Központnál 2021-ben igencsak furcsa körülmények között lezajlott Kehi-vizsgálatról kérdezik, de szóba kerülhet a Schadl-ügy mellékszálaként emlegetett Tóni-gate is. Magyar kedden a Telexnek azt mondta, ő sem tudja pontosan, melyik ügyben akarják meghallgatni, de amennyiben lehetősége lesz rá, a Rogán Antalra vonatkozó bizonyítékait is bemutatja a hatóságoknak.

Magyar szerint a kormány már fél évvel a gyanúsítások kimondása előtt tudta, hogy mi zajlik, és hogy Völner Pál érintett az ügyben. „Völner Pál már fél éve tudott arról, hogy titkos megfigyelés folyik, és a kormányt figyelmeztette erre” – mondta, hozzátéve, hogy információi részben volt feleségétől, Varga Judit akkori igazságügyi minisztertől, részben Gulyás Gergelytől származnak. Gulyással elmondása szerint tavaly decemberben beszélt utoljára, Varga Judittal egy hete, a gyerekek kapcsán.

Magyar Péter néhány támogatója is megjelent a Fővárosi Nyomozó Ügyészség Belgrád rakparti épülete előtt szerdán délelőtt – Fotó: Bődey János / Telex
Magyar Péter néhány támogatója is megjelent a Fővárosi Nyomozó Ügyészség Belgrád rakparti épülete előtt szerdán délelőtt – Fotó: Bődey János / Telex

Az ATV kedd reggeli műsorában megerősítette, hogy a bizonyítékait csak azután fogja nyilvánosságra hozni, hogy a hatóságnak is átadta azokat, és ha szerdán az ügyészség nem a Völner–Schadl-ügyben fogja meghallgatni, maga fogja kezdeményezni, hogy hallgassák meg abban is.

A Schadl–Völner-ügy lehallgatási jegyzőkönyveiben kerül elő „Tóni, Barbara és Ádám”, de ezeket a személyeket sem a nyomozás során, sem később nem azonosították. Így lassan három éve nem lehet tudni, hogy kire célzott a végrehajtói kar egykori vezetője, amikor 2021-ben, egy orvos ismerősével folytatott telefonbeszélgetésben emlegette őket, mint akikkel előzőleg valamilyen hosszú távú lehetőségről egyeztetett. Ebben az ügyben Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő 2022-ben már feljelentést tett, de a nyomozást megszüntették, mert a hatóságok szerint nem merült fel bűncselekmény.

Magyar először a Partizánnak adott interjút közvetlenül a kegyelmi ügy kirobbanása után, mert felháborította, ahogy a jobboldali sajtó – szerinte Rogán Antal vezetésével – bánt a köztársasági elnökkel. Kijelentései alapján több nyomozás is indult.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!