Magyar Péter össztűz alá vette Rogán Antalt, de az ütőkártyáit még nem fedte fel

Legfontosabb

2024. március 19. – 17:44

Magyar Péter össztűz alá vette Rogán Antalt, de az ütőkártyáit még nem fedte fel
Fotó: Kisbenedek Attila / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Bár Magyar Péter már február eleji színre lépésekor sem hagyott semmi kétséget afelől, hogy Rogán Antalt minimum ellenfélnek tekinti, később a Facebook-on, a vele készített interjúkban és március 15-én, több mint harmincezer ember előtt elmondott beszédében is következetesen ostorozta a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert. Kedden újabb szintlépés történt, hiszen Magyar azt írta:

„Rogán Antalnak üzenem, hogy izzítsa az egyik magángépét, és mielőbb keressen olyan országot, ahonnan nincs kiadatás. Mert ugye, a börtön ablakába soha nem süt be a nap…”

Varga Judit volt igazságügyi miniszter exférje szerdán délelőtt ügyészségi meghallgatásra készül. Tanúként idézték be oda, ám az nem világos, hogy melyik ügyben. Lehet, hogy a korábban általa vezetett Magyar Diákhitel Központnál 2021-ben igencsak furcsa körülmények között lezajlott Kehi-vizsgálatról kérdezik, de szóba kerülhet a Schadl-ügy mellékszálaként emlegetett Tóni-gate is. Magyar kedden a Telexnek azt mondta, ő sem tudja pontosan, melyik ügyben akarják meghallgatni, de amennyiben lehetősége lesz rá, a Rogán Antalra vonatkozó bizonyítékait is bemutatja a hatóságoknak.

Nem merült fel bűncselekmény

A Schadl-Völner ügy lehallgatási jegyzőkönyveiben kerül elő „Tóni, Barbara és Ádám” néven, de ezeket a személyeket sem a nyomozás során, sem később nem azonosították. Így lassan három éve nem lehet tudni, hogy kire célzott a végrehajtói kar egykori vezetője, amikor 2021-ben, egy orvos ismerősével folytatott telefonbeszélgetésben emlegette őket, mint akikkel előzőleg valamilyen hosszútávú lehetőségről egyeztetett. Ebben az ügyben Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő 2022-ben már feljelentést tett, de a nyomozást megszüntették, mert a hatóságok szerint nem merült fel bűncselekmény.

Magyar hétfőn a Telexnek azt állította: mindent tud bizonyítani. A színre lépése óta sejthető, és Magyar is sejteti, hogy NER-es múltjából lehetnek nála terhelő információk. Ezeket feltehetően saját védelmére is használja, és a várható támadásokkal szemben egyfajta aduászt jelentenek a kezében – már amennyiben tényleg vannak nála ilyenek. Amikor hétfőn a feleségével való 2020-as családi összetűzés nyilvánosságra hozatala után azt kérdeztük Magyartól, miért csak most áll elő ezekkel a bizonyítékokkal, az volt a válasza, hogy: „Mindennek rendelt ideje van. Eljutottunk oda, hogy a nyilvánosság ereje miatt már nem tudnak elhallgattatni.”

A március 15-i, több tízezer ember előtt elmondott beszéde után a korábbi házasságára vonatkozó „suttogó propagandát” is Rogán Antalnak tulajdonította egy neki címzett hosszú bejegyzésben. A posztírás kiváltó oka az volt, hogy akkori elmondása szerint hetekkel korábban találkozott egy online hírportál oknyomozó újságírójával, aki állítása szerint egy olyan rendőri jelentést mutatott meg neki, amelyet kiszíneztek, és amit a lejáratásához akar használni a hatalom.

Magyar közlésére hamarosan a HVG is reagált, hiszen előzőleg egy újabb posztban megnevezte Dezső András újságírót, és felszólította a rendőrséget, hogy hallgassák meg őt tanúként, hogy kiderüljön, ki és milyen céllal szivárogtatta ki a rendőrségtől a szerinte hamis megállapításokat tartalmazó jelentést. Sűrű nap volt ez a magyar nyilvánosságban, hiszen egy következő posztban Magyar Péter azt írta:

A Schadl-Völner ügy nyomozati irataiban szereplő Tóni, Ádám, Barbara teljes neve: Rogán Antal, Nagy Ádám, Rogán Barbara. Schadl György, a Végrehajtói Kamara korrupt vezetője, elsőrendű vádlott, Rogán Antal embere volt. Erről és további terhelő információkról miniszterektől szereztem tudomást és bizonyítani tudom. Szerdán meg is teszem a Központi Nyomozó Ügyészségen.

Magyar Péter az ATV kedd reggeli műsorában újabb információmorzsákat szórt el. Itt azt állította, hogy Völner Pál, az igazságügyi minisztérium államtitkára már fél évvel a gyanúsítások előtt figyelmeztette a kormányt, hogy titkos megfigyelés folyik a korrupuciógyanús ügyben. Magyar itt azt mondta: az információi részben volt feleségétől, Varga Judit akkori igazságügyi minisztertől, részben pedig Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztertől származnak, akivel baráti viszonyban is volt.

Erről az ügyről eddig egyetlen alkalommal nyilvánult meg Rogán Antal, amikor öt év némaság után 2023. április 11-én válaszolnia kellett képviselői kérdésekre az Országgyűlésben. Akkor Jámbor András kérdezhette őt a Schadl–Völner-ügyről az azonnali kérdések órájában. Rogán itt azt válaszolta: „nem tudom, hogy Schadl és Schádl urak azok ugyanannak a személynek felelnek-e meg”, vagy egyszerűen csak egy sajátos kiejtési módról van szó. Majd „nyíltan, tisztán és egyszerűen” arról biztosította Jámbort, hogy nem áll módjában ismerni Schadl vagy Schádl nevű urat, nem is ismert ilyet, és valószínűleg a jövőben sem fogja ismerni. A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője válaszában még megjegyezte: az ügyészség minden, az ügyben gyanúként felmerült esetet megvizsgált, és ahol kellett, eljárást indított.

Kezdettől Rogán volt a célpont

Magyar február 10-én, Varga Judit lemondása után csekkolt ki a nyilvánosság előtt a Nemzeti Együttműködés Rendszeréből az alábbi emlékezetes mondatokkal:

Egy percig sem akarok olyan rendszer részese lenni, amelyben az igazi felelősök nők szoknyája mögé bújnak, ahol Tónik, Ádámok és Barbarák vígan röhöghetnek a markukba, miközben gondolkodás nélkül feláldozzák azokat, akik ellentétben velük, soha nem a saját anyagi érdekeikért, hanem a hazájuk érdekében és a honfitársaikért dolgoztak.

Ezzel a bejegyzéssel Magyar a semmiből a közérdeklődés csúcsára ugrott, egyúttal lemondott két állami állami cégben betöltött pozíciójáról, illetve távozott a részben szintén állami tulajdonú MBH Bank Nyrt.-ben viselt felügyelőbizottsági tisztségéről is.

Kezdettől nyilvánvaló volt, hogy az egyik célpontja Rogán Antal. Másnap újabb határozott lépést tett, hiszen azt írta, tisztában van vele, hogy mostantól teljes tűzerővel támadja majd a rogáni propagandagépezet. A képet azzal árnyalta, hogy hozzátette, a Fidesz többsége nem Rogán Antalból és a hozzá hasonlókból áll, mert sokan nem az oligarchák gazdagodásáért, hanem a hazájukért dolgoznak. Ezután egy újabb posztban fel is kérdezte Rogánt, hogy miért nem mutatkozik nyilvánosan évek óta, illetve, ahogy fogalmazott: miért bújik Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnökének háta mögé.

Bár a következő bejegyzést Magyar elsősorban az MBH Banktól való távozásáról szóló dokumentum közzétételére szánta, ebbe is jutott egy kis rogánozás:

„Pár nap után végre felébredt (felébresztették?) a rogáni kommunikáció élcsapata és a Megafon aktivistái közpénzen megkezdték a személyeskedő lejáratásomat. Én egyébként sokukkal személyesen jó viszonyban vagyok és a továbbiakban sem foguk rájuk haragudni, mert mindenkinek meg kell élnie valamiből. Egy kérdés. Tudjátok, hogy melyik Tóni kedvenc állata? Az anti lop.”

Varga volt férjének néhány retorikai eszközzel valóban sikerült teljes teljesítményre pörgetni a propagandagépezetet. A Partizánnak adott interjúja után arról is önálló cikket közölt a Mandiner, hogy a beszélgetésen milliós értékű luxuskarórát viselt, a Political Capital felmérése szerint pedig néhány nap alatt 20 millió forintot költött kifejezetten Magyar lejáratására optimalizált, fizetett posztokra a Megafon Központ. A folyamatba később beszállt a TV2-is, külön műsorblokkban elemezték Magyar Péter fotóit, ő viszont válaszként üzent a csatorna hírigazgatójának, Szalai Viviennek, és posztjában egy róla készült képet osztott meg.

Az utóbbi hetekben látszottak először igazán a korábban mindent elsöprőnek hitt fideszes sajtó- és propagandabirodalom teljesítőképességének határai. Magyar Péter közszereplőhöz mérten is gyakori közlései nemcsak a független sajtó számára jelentenek állandó témát, hanem a kormánypárti propaganda- és sajtóbirodalmat is lefoglalták. Úgy tűnt, Magyar fel van készülve a NER-média reakcióira.

A luxusórázásra például azzal reagált, hogy leírta, karóráját 7-8 éve brüsszeli diplomataként vásárolta háromezer euróért. Egyúttal felidézte, hogy Orbán egyszer egy köteg 500 eurós bankjegyet húzott elő a zsebéből a jelenlétében, majd megkérte egy munkatársát, hogy vegyen valamilyen különleges teát a lányának.

Személyesen nem haragszik rá, de azért mennie kell

Februári Partizános interjújában Magyar Péter XIII. Lajos francia király nagyhatalmú miniszteréhez, a 17. század nagy hatalomtechnikusához, Richelieu-höz hasonlította Rogán Antalt. Ekkor is megerősítette a NER-ből dobbantó közszereplő azt, hogy Rogánnak példátlanul nagy hatalma van, ez adta Magyarnak az alapot arra, hogy a francia király miniszterével hasonlítsa össze. Ugyanebben az interjúban beszélt Völner Pálról is. A Pegasus-üggyel összefüggésben mondta el Völnerről, hogy őt gyakorlatilag csak megörökölte az exfelesége, Varga Judit, a korábbi igazságügyi miniszter.

Gulyás Márton is kérdezte már Magyart arról a Facebook-posztjáról, amiben Tóniról, Barbaráról és Ádámról írt, a rejtélyes karakterekről, akiket korábban megemlítettek a Schadl-ügy aktáiban. Már itt egyértelműen Rogán kabinetfőnökeként azonosította be Ádámot Magyar, még azt is mondta, hogy személyesen beszélt vele telefonon is korábban, még amikor Magyar a Diákhitel Központ vezérigazgatója volt.

Magyar Péter azt is kerek perec kimondta a Partizánban, hogy azt gondolja,

Rogán Antalnak mennie kell.

Bár Magyar Péter mindaddig viszonylag óvatosan bánt Orbánnal, a Telexnek adott február végi interjújában részletesen beszélt arról, hogy a miniszterelnök felesége többször a füle hallatára kért számon minisztereket, bizonyos felső üzleti körök ügyeire Orbán közvetlenül is rálát, és ha az oligarchák összevesznek, ő tesz köztük igazságot.

Talán ennél is fontosabb fordulat Magyar Péter Rogán Antallal kapcsolatos kommunikációjában, hogy ebben az interjúban fedte fel: Rogánnal tárgyalt 2020-ban a Karmelitában. Állítása szerint ekkor a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter azt mondta neki, mivel Varga Judit magas szinten van, a kormány érdeke az, hogy ne legyen balhé a válásukból. Cserébe Rogán állítólag segítséget is felajánlott Magyar Péternek a további szakmai pályafutásához. Felsorolta, mely pozíciók illenek a végzettségéhez, ám Magyar elhárította ezt. A találkozó Magyar visszaemlékezése szerint azzal zárult, hogy Rogán Antal barátinak írta le kettejük beszélgetését.

Szintén a Telexnek adott interjújában azonosította Magyar először a Völner-Schadl-ügyben feltűnő Tónit, Barbarát és Ádámot is: „Most én mondhatom azt, hogy Rogán Antal és Nagy Ádám és Rogán Barbara, de ez nem az én feladatom.”

Magyar szerint úgy logikus, ha Rogánnak köze van a Völner-Schadl-ügyhöz, de arról is beszélt, hogy amennyiben valóban vannak információi erről, akkor azokat először a nyomozó ügyészséggel fogja megosztani és nem a sajtóval.

Magyar ugyanakkor arról is ebben az interjúban nyilatkozott, hogy ő nem haragszik emberileg Rogán Antalra. Rogán szerepét a jelenlegi Orbán-rendszerben pótolhatatlannak látta, de azt is mondta,

Rogánnak van egy speciális tudása, nagyjából mindenkiről.

Az általa szervezett március 15-i ünnepség előtt két nappal Magyar a 444-hez is elment interjúzni. Itt Rogán Antalról kevesebbet beszélt, inkább csak azt emelte ki vele kapcsolatban, hogy sokan vannak a „fizetési listáján”, említve az ATV-t is. Érdekes módon pont az ATV-be ment ugyanezen a napon este, március 13-án, ahol az Egyenes Beszédben azzal indított a műsorvezetőnek válaszolva, hogy

ATV is propagandamédia.

Szöllősi Györgyi visszautasította ezt. Magyar itt újra elmondta, hogy „Rogánnak mennie kell”, kiegészítve azzal, hogy a miniszterelnök kabinetfőnöke addig nem fog menni, amíg Orbán Viktornak hívják Magyarország miniszterelnökét.

A Völner-Schadl-üggyel kapcsolatos kérdésre ebben az interjúban is kellett válaszolnia. Itt azt mondta: szerinte anomáliák voltak ebben az eljárásban, amik megakadályozták az ügyészeket abban, hogy rendesen végezhessék a munkájukat.

Március 15-én megtartott ünnepi beszédében Magyar Péter nemcsak az 1848-as forradalom előzményeire és követeléseire tért ki, de ismét erős mondatot fogalmazott meg, amikor azt mondta:

Hiszem és tudom, hogy a magyarok többsége egyetért velem abban, hogy Magyarország nem a Rogán Antalok, nem a Tiborcz Istvánok, nem az oligarchák és még csak nem is a Döbrögik országa, hanem a Hunyadiak, az Arany Jánosok, a Márai Sándorok és a Ludas Matyik hazája.

A beszéd legfontosabb állítása ugyanakkor nem a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterrel, és még csak nem is Orbán Viktor vejével volt kapcsolatos, ugyanis Magyar ekkor jelentette be pártalapítási szándékát. A történelmi ellentétpárok és a politikai oldalak összebékítésének szándékával kapcsolatos kiszólások közé azonban úgy keverte be Rogán nevét, hogy a közönség értse, az általa kitűzött politikai célokat megvalósítását részben a nagyhatalmú, de a nyilvánosság elől évek óta elhúzódó miniszter tevékenysége akadályozza. Később akkor tért vissza Rogánra, amikor arról beszélt, hogy ha a néhány év alatt a rogáni propagandára költött 1309 milliárd forint az államkasszában marad, az jó alapot teremthet az egészségügy megmentésére.

Magyar március 15-én adott egy második interjút is a Partizánnak, amiben azt üzente meg a kormány legfelsőbb köreinek, hogy ne essenek abba a hibába, hogy alulértékelik:

„Még mindig kicsit keveset néznek ki belőlem a Karmelitában a Rogán Tóniék.”

Magyar Péter kedden délután egy origós cikkre reagált egy újabb Facebook-bejegyzésben. Ebben arról írt, hogy az Origón a nagyapját, Erőss Pált bírót lejárató cikk jelent meg. A cikkben az egykori Magyar Televízióból országosan ismert Erőss Pált a Kádár-rendszer „megbízható kommunistájának” titulálták, közben Magyar Péter szerint a nagyapja fegyverrel harcolt az 1956-os forradalomban a hazájáért, nem volt párttag és „ellentétben a Fidesz politikusainak egy részével ügynök sem”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!