Fogyasztóvédelem

Igazságügyi Minisztérium: A Ryanairnek be kell fizetnie a 300 millió forintos fogyasztóvédelmi...
A Fővárosi Ítélőtábla is elutasította az ír fapados azonnali jogvédelem iránti kérelmét.
A Wizz Air tartozik messze a legtöbbel az utasoknak az Egyesült Királyságban
Idehaza is ismerős probléma: nehézkesen tudják érvényesíteni kártérítési igényeiket az utasok, amiben az intézményrendszer is hibás.
Trükkös áremelés miatt a Rama, a Pringles, a Leerdammer és a Haribo gyártóját is szégyenpadra...
Az infláció nemcsak az árcédulákon, hanem a termékek kiszerelésén is visszaköszönhet.
Az ATV Heti Naplójának nyereményjátékát vizsgálja a GVH, a csatorna szerint nem történt jogsértés
A GVH szerint a „Heti Napló Sváby Andrással” sorsolási gyakorlata megtévesztheti a fogyasztókat, az ATV szerint mindent a szabályoknak megfelelően csinálnak.
Valójában nem azért büntették meg a Ryanairt, mert áthárítja a különadót
A kormányhivatal szerint a légitársaság azzal tévesztette meg a fogyasztókat, hogy azt állította, ő maga az extraprofitadó alanya, pedig az valójában a földi kiszolgálást végző cég. A Ryanair...
Több ügyet vonhattak össze a Ryanair ellen, mert az áremelésért önmagában nem lenne büntethető
A légitársaságra kiszabott 300 millió forint nem számít túl nagy fogyasztóvédelmi bírságnak, de érdekes lesz látni, hogy pontosan miért kapta a cég.
A Ryanair a 300 milliós bírságról: Haladéktalanul fellebbezést nyújtunk be
A bírságról hivatalos értesítést még nem kaptak, de akár az EU bíróságaihoz is elmennek jogorvoslatért.
Kövess minket Facebookon is!