Fogyasztóvédelmi eljárást indít a kormány a Wizz Airrel szemben

2022. augusztus 22. – 10:55

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Fogyasztóvédelmi eljárás indult a Wizz Air légitársasággal szemben – áll az Igazságügyi Minisztérium (IM) közleményében. A minisztérium szerint „az elmúlt időszakban megnövekedett a Wizz Air Hungary Zrt. légitársasággal szemben a fogyasztóvédelmi hatósághoz benyújtott fogyasztói panaszok száma, amelyek közül több eset a médiában is nagy visszhangot kapott”.

A panaszok szerint a légitársaság nem nyújtott tájékoztatást és segítséget járatkésések és járattörlések esetén; nem biztosított szállást és átfoglalást, többletköltséget okozva ezzel az utasoknak; nem válaszolta meg 30 napon belül a fogyasztói beadványokat; valamint emelt díjas telefonos ügyfélszolgálatot működtet, az IM szerint ezzel is megsértve a jogszabályokat és a magyar fogyasztók jogait.

Fotó: Anna Zvereva from Tallinn, Estonia – Wizz Air, HA-LYT, Airbus A320-232, CC BY-SA 2.0
Fotó: Anna Zvereva from Tallinn, Estonia – Wizz Air, HA-LYT, Airbus A320-232, CC BY-SA 2.0

„Emiatt a szakmai irányító Igazságügyi Minisztérium kezdeményezésére fogyasztóvédelmi hatósági vizsgálat indult a Budapest Főváros Kormányhivatalánál a magyar fogyasztók és magyar családok jogainak védelme érdekében. Az eljárás célja az esetleges jogsértő magatartás feltárása, megszüntetése és szankcionálása, hiszen a jogszabályokat valamennyi vállalkozásnak be kell tartani!” – zárul a közlemény.

A Wizz Air elleni panaszokról a Telex is beszámolt, volt, hogy utasokat hagytak Londonban, de olyan is, hogy Rodoszra tartók csomagjait hagyták Magyarországon.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!