Fidesz

Ezeken a térképeken megnézheted, hogyan álltak fejre az ellenzéki erőviszonyok Budapesten
Összeszedtünk minden fontos adatot a nagy fővárosi ellenzéki fordulatról. Úgy tűnik, hogy az LMP-sek inkább a Momentumhoz, az MSZP-sek a DK-hoz pártoltak.
A Jobbik döbbenetes összeomlásán óriást nyert a Fidesz és a DK
A leginkább jobbikos településeken még erősebb lett a Fidesz, de a legtöbbet a DK nyerte, amely meg tudta többszörözni a támogatottságát.
A Fidesz totálisan letarolta a legszegényebb településeket, átlagosan 94 százalékot szerzett
A 2018-as választás óta még erősebbé vált a Fidesz a legszegényebb falvak lakói között, több helyen 100 százalékot kapott.
A győztesekhez tartozni jó, akkor is, ha politikai táborokról van szó
Az MSZP-sek jóval boldogabbak voltak a fideszeseknél, amíg az ő pártjuk volt kormányon. 2010 óta viszont a szocialisták bizonyulnak a szomorúbb csoportnak az egyre derűsebb Fidesz-szimpatizánsokkal...
Titokzatos szoftver dönt a gyanús napelemes pályázatok nyerteseiről az állami tulajdonú MFB Banknál
A bank szerint ezzel a rendszerrel nem lehet visszaélni, mert a szoftver nem korrupt. De a furfangos jogi magyarázat szerint ellenőrizni sem lehet a programot. Így még gyanúsabb lett a tavalyi...
Magyarország békét kötött a korrupcióval
Magyarország bronzérmes lett korrupcióban az Európai Unióban egy felmérés szerint. Az állami intézmények szemet hunynak felette, a piaci szereplők pedig kibékültek vele.
Egész évben túlóráztatni lehet a dolgozókat, ha átmegy a Fidesz javaslata
A munkaerőhiány által okozott problémákat enyhítené a kormány, a szakszervezetek tiltakoznak. Tavaly már egyszer próbálkozott ezzel a Fidesz, de akkor meghátrált.
A nap, amikor kivetette magából a Fideszt az európai pártcsaládja
Még a teljes Európai Parlamentnél is nagyobb arányban támogatták a Sargentini-jelentést, a magyar kormányzópártot is soraiban tudó Európai Néppárt nem Fideszes képviselői.
Még jobban megtámogatja a kormány a falusiak lakásvásárlását, pedig nem biztos, hogy erre lenne...
Véletlenül pont ott, ahol a Fideszre a legnagyobb arányban szavaztak az emberek. A munkához jutást ez nem fogja segíteni.
Eldől, hogy mennyire sikerül kiterjeszteni a magyar rendszert Szlovéniára
Magyar tengeri kikötő, magyar vasútépítés, magyar pártfinanszírozás Szlovéniában. Vasárnap kiderül, mit szólnak ehhez a szlovén választók.
Kövess minket Facebookon is!