EP-választás 2024

Magyar Péter elmondta, mi lenne az első lépése, ha pártjával megnyerné a választást
Varga Judit exférje szerint hasznos lenne, ha a hivatalosan még nem is létező pártja elindulna a júniusi EP-választáson.
Hogyan módosíthatja az EP-mandátumok eredményét az együtt tartott választás?
Az aprófalvas térségekben, ahol magas a kormánypárt támogatottsága, az EP-választásokon alacsony, az önkormányzatin magas szokott lenni a részvétel. Most egy időben tartják a két választást, így hát...
Sulyok Tamás hivatalosan is kitűzte az EP- és önkormányzati választást
Most először lesz egy napon a két választás, június 9-én. A kampányidőszak április 20-án indul, csak akkor lehet elkezdeni teleplakátolni az országot.
A leginkább elöregedett megyében dúl igazán a szomszéd várak csatája
Zala megye 20. századi történtét meghatározta Nagykanizsa és Zalaegerszeg rivalizálása. Utóbbiban már az is csoda lenne, ha egyetlen körzetet is elveszítene a Fidesz, Kanizsán ugyanakkor könnyen...
Deutsch Tamás: Ha az EU most jönne létre, a jelenlegi tagállamok egyike sem akarna csatlakozni
A Fidesz EP-listavezetője szerint az Európai Unió globalista politikai gőzhengerként viselkedik.
Választások a reformáció fellegvárában
A legreformátusabb megyénkben rendre a legalacsonyabb a választási kedv, de ez inkább magyarázható az ellenzéki választók eddigi fásultságával. Megmutatjuk azt is, hogy egy lehetséges államfői...
WHO-s és készpénzes összeesküvés-elmélettel rúgta be a kampánymotort a Mi Hazánk
A radikális párt a készpénzhasználatért és az Egészségügyi Világszervezet tervezett elnyomása ellen száll síkra a szóróanyagban, ami szerintük nem a választási kampány része.
Márki-Zay Péter marad a pártja elnöke, és ő lesz az EP-lista vezetője is
Hat alelnök dolgozik majd a Mindenki Magyarországa Néppárt elnöke mellett.
Kövess minket Facebookon is!