Toroczkai és Dúró vezetik a Mi Hazánk EP-listáját, de nem akarnak kimenni Brüsszelbe

2024. február 28. – 11:22

Másolás

Vágólapra másolva

Toroczkai László és Dúró Dóra vezetik a Mi Hazánk EP-listáját, jelentette be a párt szerdán.

A párt elnöke és elnökhelyettese ehhez azért hozzátették, hogy nem akarnak kimenni Brüsszelbe, mert „nekik az Országgyűlésben van feladatuk”.

A lista harmadik helyére Borvendég Zsuzsannát, a Kásler Miklós-féle Magyarságkutató Intézet tudományos munkatársát tették. A negyedik helyre a párt Nemzetpolitikai Kabinetjének elnöke, Kispalkó Szilveszter került, az ötödikre pedig Árgyelán János, a Mi Hazánk Külügyi Kabinetjének elnöke.

Toroczkai László nemrég a Telexnek adott interjújában azt mondta, ő maga nem akart volna listavezető lenni, de „jelenleg még mást nem találtam, bár még nem adtam fel. És mivel megszaporodtak a kifejezetten a Mi Hazánk szavazóira hajtó új pártok, ezért muszáj, hogy az én nevem a lista elején legyen, hogy ne keverjenek minket össze a Jobbikkal, a Vona 2RK-jával, meg a Jakab Péterrel, meg a nem tudom, kikkel”. Nagyon szerette volna, hogy a volt jobbikos Morvai Krisztina legyen a Mi Hazánk listavezetője, de ő nem akart visszatérni a közéletbe. Csath Magdolnával is tárgyalt a témáról, belőle végül az államfőjelöltjük lett.

Toroczkai, Dúró és Árgyelán már 2019-ben is a párt EP-listájának első három helyén voltak, akkor a Mi Hazánk 3,29 százalékot ért el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!