Előválasztás
Az előválasztó pártok nem tudhatják, mégis mintha tudnák a részeredményeket
Sokak szerint az előválasztást lebonyolítók részeredményekre vonatkozó becslései igencsak meggyőzők. Tóth Csaba lemondásának igazi indoka az volt, hogy Hadházy már csütörtök óta vezet? Sokáig úgy...
Tóth Bertalan hivatalos dokumentumokkal bizonyítaná, Ráczné Földi Judit pedig hasonló iratokkal...
Tóth szerint a DK a védhetetlent védi, Ráczné szerint lejáratókampány folyik ellene.
A Momentum kecskeméti jelöltje szavazatvásárlással vádolta MSZP-s ellenfelét
Bodrozsán Alexandra szerint 2-4 ezer forintot ígértek az embereknek, hogy Király Józsefre és Karácsony Gergelyre szavazzanak. Az MSZP rágalomnak nevezte a vádakat, és feljelentést tesz.
Itt a jelentés az előválasztás leállásáról: jól ismert külföldi hálózatok támadása egy rosszul...
A külső vizsgálat arra jutott, hogy valóban történt támadás, amelyben az amerikai választás ellen és zsarolóvírusok terjesztésére is bevetett botnethálózatot használtak. A leálláshoz azonban az...
Az offshore céggel kapcsolatba hozott DK-s jelölt védelmében Vadai Ágnes a Párbeszéd jelöltjeit...
Nem kenyerünk a házmestertempó – írta Karácsonynak Vadai Ágnes, majd a Facebook-posztban arról ír, hogy Dorosz Dávid rágógumit is vett a költségtérítésből.
Szombaton is rekordmennyiségű ember ment el szavazni az előválasztáson
Egy nap alatt 89 ezer ember voksolt, így már 436 ezer fölött van a leadott szavazatok száma. Egyre többen szavaznak online is.
Rekordrészvétel az előválasztás pénteki napján, már 350 ezernél is többen szavaztak
Több mint 74 ezren szavaztak pénteken, a második miniszterelnök-jelölti vita napján. A magas részvételnek a DK örülhet a legkevésbé egy korábbi elemzés szerint.
Hadházy: Karácsony felismerte, egy ponton túl már nem lehet kompromisszumot kötni a...
A főpolgármester kihátrált Tóth Csaba mögül Zuglóban, most már Hadházyt támogatja ő is az előválasztáson. Hadházy megköszönte.
Tóthcsabázás, őszödözés, politikai humbug és elszámoltatás – másodszor csapott össze az öt...
Az RTL Klub szervezésében vitázott második körben Dobrev Klára, Karácsony Gergely, Jakab Péter, Márki-Zay Péter, valamint Fekete-Győr András. Volt egymásnak odamondogatás és nagy egyetértés is a...
Offshore cég képviselőjeként szerepel a nyilvántartásban a DK székesfehérvári jelöltje, tagadja,...
Az előválasztáson indulóknak nyilatkozniuk kellett arról, hogy nincs a tulajdonukban offshore cég. Ráczné Földi Judit nem tudja, miért szerepel a neve egy USA-ban bejegyzett offshore cég...









