Az offshore céggel kapcsolatba hozott DK-s jelölt védelmében Vadai Ágnes a Párbeszéd jelöltjeit ekézi

2021. szeptember 26. – 12:51

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Facebook-posztban üzent Karácsony Gergelynek Vadai Ágnes. A DK képviselője szerint a főpolgármester – az MSZP és a Párbeszéd kormányfőjelöltje az ellenzéki előválasztáson – indokolatlanul gyorsan, a vizsgálatok eredményét meg sem várva állt ki azzal, hogy a DK és a Jobbik mielőbb vonják meg támogatásukat „problémás jelöltjeiktől”.

A DK-ban ez a székesfehérvári jelöltre, Ráczné Földi Juditra vonatkozhatott, akiről a Válasz Online találta meg a nyomát egy szlovák nyilvántartásban annak, hogy egy USA-ban bejegyzett offshore cég képviselője. Az érintett visszautasította, hogy köze lenne a céghez.

„Napok óta gyalázzák a nagy nyilvánosság előtt az egyik jelöltünket, Ráczné Földi Juditot. ”Természetesen„ fel is jelentették az OEVB-nél – írta Vadai.

Ráczné Földi Judit minden szükséges dokumentumot be fog nyújtani az Országos Előválasztási Bizottságnak, ami igazolni fogja a vádak hamisságát. Gergő, nekem nagyon fura, hogy meg sem várod a vizsgálat eredményét, hanem már a jelölt kizárását követeled. Hát ez nehezen fér össze azzal a demokrácia-felfogással, amit az ellenzék eddig képviselt.”

Házmestertempó nincs, közpénzen vett rágógumi van

Vadai szerint a problémákat meg lehetne beszélni négyszemközt is: „Tudod Gergő, nekünk nem kenyerünk a házmestertempó. Talán látod, hogy a DK általában nem az előválasztási bizottsághoz rohangál feljelentésekkel, hanem ha valami problémája van, akkor azt a másik párttal, jelölttel próbálja megbeszélni. Sok ilyen eset volt, szinte mindig sikerrel.”

Majd a levél alapján kicsinyesnek érzett vádaskodásokra reagálva általa aggályosnak tartott példákat idézett fel a Karácsony pártja, a Párbeszéd felől.

Előbb Mellár Tamás nyilatkozatát kifogásolta, aki Vadai írása szerint a pécsi pride-ról beszélt elutasítóan. Eszerint a Párbeszéd tagjaként jelenlegi parlamenti képviselő az mondta „én nem érzem, hogy Pécsett olyan mértékű lenne a homoszexuálisok üldözése, hogy indokolt lenne egy komolyabb kiállás a részükről”. (Mellár az MSZP, a Jobbik és az LMP is támogatja, ellenfele a momentumos, de a DK támogatását is élvező Nemes Balázs.)

Ezután Karácsony korábbi főpolgármester-helyetteséről szólt:

„Szerinted oké, hogy pártod dunakeszi jelöltje, Dorosz Dávid korábban a Te főpolgármester-helyettesedként a költségtérítésére kapott pénz egy részét az atlatszó.hu internetes portálon látható adatkikérés szerint Orbit rágóra, pizzára, müzliszeletre, tortára és egyéb finomságokra költötte?”

Szerinted erre való a közpénzből való költségtérítés? Szerinted Dorosz Dávid milliós fizetése mellett ezek szükséges költések voltak? – zárta sorait Vadai.

A Karácsony által említett problémás jelöltek között van az ózdi alpolgármester is. A jobbikos, de a DK által is támogatott Farkas Péter Barnabás egy náci karlendítést idéző fotóval keveredett rossz hírbe. Farkas elismerte, hogy félreérthető a kép, de szerinte a dél-lengyelországi múzeumban, egy zsidóellenes feliratokkal telefirkált épület előtt állva csupán integetett, sértő szándéka nem volt. A Momentum ugyanakkor megvonta támogatását Farkastól.

A legnagyobb visszhangot kiváltó jelölt azonban épp az MSZP-Párbeszédé volt, akitől maga Karácsony vonta meg támogatását Tóth Csaba nehezen átlátható, több százmilliós ingatlanügye miatt. A jelenleg is parlamenti képviselő zuglói Tóth Csabától ezután a DK és a Jobbik is megvonta támogatását az MSZP jelöltjétől, így az ott vele szemben indult és a Momentum által támogatott Hadházy Ákos pozíciója erősödött meg.

Tóth Csabáról szóló portrénkat itt olvashatja el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!