Jakab Péter, a DK és a Párbeszéd sem támogatja tovább Tóth Csabát Zuglóban

2021. szeptember 25. – 10:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Én Zuglóban biztosan nem Tóth Csabára szavaznék” – jelentette ki Karácsony Gergely a miniszterelnök-jelöltek pénteki vitáján. Ez azért volt meglepő, mert Tóth a Karácsonnyal szövetséges MSZP jelöltje, de eddig a Párbeszéd, a DK és a Jobbik is őt támogatta a Momentum jelöltjével, Hadházy Ákossal szemben. Szombaton aztán pár óra alatt kihátrált a szocialista jelölt mögül a Párbeszéd, a Jobbik és a DK is.

Cikkünk a megjelenés után frissült a fejleményekkel.

Meglepő kijelentést tett Karácsony Gergely a miniszterelnök-jelöltek pénteki vitáján. Kijelentette, hogy ő zuglói lakosként biztosan nem pártja jelöltjére, Tóth Csabára szavazna. Egy későbbi kérdésre pedig azt is hozzátette, hogy inkább Tóth ellenfelét, Hadházy Ákost (Momentum) támogatná Budapest 8. választókerületében.

Fekete-Győr András a többi miniszterelnök-jelöltet is megkérdezte, ők hogy állnak a kérdéshez, hiszen Tóth indulását az MSZP-Párbeszéd mellett a DK és a Jobbik is támogatta az előválasztáson. Jakab nem reagált érdemben, Dobrev Klára viszont kitartott a szocialista jelölt mellett. Aztán szombaton pár óra alatt fordult a kocka.

A DK első közleményében még azt írták, hivatalos visszajelzést várnak Karácsonytól Tóth Csaba támogatásának megszüntetéséről. Ezt azzal indokolták, hogy tavasszal írásbeli szerződést kötöttek az MSZP-Párbeszéddel egy sor szocialista-párbeszédes politikus – köztük Tóth Csaba – előválasztási támogatásáról, és „megbízható szövetségesként” nem akarják egyoldalúan felmondani a megállapodást.

Amennyiben azonban Karácsony hivatalosan is arról tájékoztatja a DK-t, hogy Tóth Csabát már nem tekinti a saját jelöltjének, és a továbbiakban nem kéri a DK-tól Tóth zuglói támogatását, a DK azonnal eleget tesz ennek a kérésnek.

„Mert a megkötött szerződés szerint ez a normális eljárás. Tóth Csaba eredetileg is Karácsony Gergely és az MSZP jelöltje volt Zuglóban, nem a DK-é – ha ez a jelölés megszűnik, akkor az a részünkről automatikusan maga után vonja Tóth Csaba külső támogatásának megszüntetését is” – fogalmaztak.

Megkérdeztük a többi pártot is, hogy változtattak-e korábbi döntésükön Karácsony kijelentése után. „Ahogyan Karácsony Gergely, úgy a Párbeszéd sem támogatja Tóth Csabát Zuglóban. Innentől a zuglói polgárok kezében van a döntés” – válaszolták a Párbeszédtől.

Jakab: Világossá vált, hogy Tóth nem felel meg az előválasztás szellemiségének

Dél után nem sokkal pedig a Jobbik válasza is befutott. „Jakab Péter nem véletlenül indított etikai vizsgálatot Tóth Csabával szemben, amely csak azért bukott el, mert az MSZP, Párbeszéd és LMP delegáltjai nem szavazták azt meg.

Azzal, hogy Karácsony Gergely felülbírálta saját delegáltja döntését, világossá vált, hogy Tóth Csaba nem felel meg az előválasztás szellemiségének, így őt a továbbiakban Jakab Péter nem támogatja”

– írta Szabó Gábor, a Jobbik országos választmányának elnöke a Telexnek.

Egy órával később pedig újabb közleményt adott ki a DK, amelyben arról írnak, nem kaptak hivatalos választ Karácsony Gergelytől Tóth Csaba támogatásáról, hallgatását pedig beleegyezésnek tekintik.

„Így a DK támogatását a mai napon megvonjuk Tóth Csabától, aki ezután már nem hivatkozhat a DK-ra, mint támogató szervezetre.”

Szombat délelőtt többször is kerestük Tóth Csabát és az MSZP-t, de nem reagáltak lapunknak.

Hadházy: Egy ponton túl már nem lehetséges kompromisszumot kötni a vállalhatatlannal

Zuglóban gyakorlatilag nyílt politikai háború zajlik, mióta a Fekete-Győr Andrásék bejelentették, hogy a korrupció elleni küzdelem élharcosának nevezett Hadházy Ákost indítják az elmúlt két választáson győztes szocialista Tóth Csaba ellen Budapest 8. választókerületében az előválasztáson, mert szerintük változásra van szükség az ellenzékben és Zuglóban.

Hadházy mögé a Momentum mellett csak a Mindenki Magyarországa Mozgalom állt be, az MSZP-Párbeszéd jelöltjét támogatta a DK és Jobbik is. Ezt többször is kritizálta Fekete-Győr András, többek közt az első miniszterelnök-jelölti vitán, ahol számonkérte ellenfeleit, hogy miért Tóthot támogatják Hadházyval szemben, miközben rendszerváltásról és elszámoltatásról beszélnek.

Jakab Péter azzal védekezett, hogy Hadházy folyton csak utalgat korrupciógyanús ügyekre, de nem tárt fel ilyet, Tóth pedig az elmúlt két választáson legyőzte a Fidesz jelöltjét. A Zugló Tv-ben tartott előválasztási vitán aztán egy meglehetősen kusza és szövevényes ügy részleteit hoza nyilvánosságra Hadházy. Később Facebook-oldalán és a Korrupcióinfó nevű oldalán dokumentumokkal együtt is részletezte a történetet.

A fő állítása az, hogy Tóth nem tüntetett fel a vagyonnyilatkozatában egy XXII. kerületi gyárat, ami ugyan papíron nem is a tulajdona, de gyakorlatilag ő rendelkezik felette.

Miután ezt nyilvánosságra hozta, Jakab Péter etikai vizsgálatot kezdeményezett Tóth Csaba ellen, ám az Országos Előválasztási Bizottság elutasította a beadványt, és nem marasztalták el az MSZP zuglói jelöltjét.

A fordulatot végül Karácsony pénteki kijelentése hozta, amely után szombaton pár óra alatt az összes támogató párt kihátrált Tóth Csaba mögül, egyedül az MSZP nem szólalt meg az ügyben.

„Egy jó vezető fontos tulajdonsága, hogy képes felismerni a pillanatot, amikor már nem szabad ragaszkodni bizonyos dolgokhoz. Ilyenkor változtatni kell, különben a döntés halogatása veszélyeztetné a sikert – fogalmazott Hadházy Karácsony kijelentése után a Telexnek péntek este. – A főpolgármester úr felismerte ezt a pillanatot, és változtatott.

Azt is felismerte, hogy egy ponton túl már nem lehetséges kompromisszumot kötni a vállalhatatlannal. Meggyőződésem, hogy helyesen döntött, így egy lépéssel közelebb kerültünk közös célunkhoz!”

A szocialista jelölt személye körül hónapok, de inkább évek óta visszatérnek olyan állítások, amelyek szerint köze lehet korrupciógyanús ügyekhez. Ebben a cikkben részletesen is bemutattuk, ki az a Tóth Csaba, aki az ellenzéki előválasztás legnagyobb balhéját okozza.

A Telex Magyarázóban pedig elmagyaráztuk, miről szól az előválasztás legforróbb összecsapása.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!