Az előválasztási bizottság nem vizsgálja Tóth Csaba vagyonnyilatkozatát, az MSZP szerint ezzel tisztázódott zuglói jelöltjük feddhetetlensége

2021. szeptember 22. – 17:49

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A szocialista induló ellen egyébként három etikai vizsgálat is indult, ebből kettőben mentette fel az OEVB.

„Az Országos Előválasztási Bizottság mai döntésével egyértelműen tisztázódott Tóth Csaba feddhetetlensége, ugyanis a testület elutasította Jakab Péter beadványát”

– tett tanúbizonyságot különös logikai érzékéről az MSZP. A párt azt közölte, „bízik abban, hogy a Tóth Csaba körüli találgatások és alaptalan vádaskodások ideje lejárt, és a jövőben a demokratikus ellenzék jelöltjei egymás kölcsönös tiszteletben tartásával dolgoznak tovább közös célunkért: a kormányváltásért és egy demokratikus ország megteremtéséért.”

Hétvégén kezdeményezett etikai vizsgálatot az MSZP–Párbeszéd zuglói jelöltje ellen Jakab Péter, a Jobbik elnöke, miután Hadházy Ákos azt állította, bizonyítékokkal tudja alátámasztani, hogy választókerületi ellenfele vagyonnyilatkozatában eltitkol egy félmilliárd forint értékű gyártelepet, amelynek működése felett közvetlen hatást gyakorol.

Az előválasztáson indulóknak a jelentkezéshez korábban feddhetetlenségi nyilatkozatot kellett aláírnia, és el kellett fogadniuk az ellenzéki pártok értéknyilatkozatát, valamint az előválasztás etikai kódexét is, amelyeknek szintén vannak korrupcióellenes feltételei és elvei.

Frissítés: Az OEVB a Telex idevágó kérdéseire azt írta, Tóth Csabával szemben három etikai eljárás is indult. Hétfőn a Jakab Péter, valamint a zuglói civil képviselő Várnai László által indított ügyet az OEVB elutasította, azonban a Kassai Dániel által indított ügyben az OEVB elmarasztalta Tóth Csabát, és eltiltotta a további szabálysértésektől.

Hogy Kassai miért panaszolta be Tóth Csabát, az a XVIII. kerületi önkormányzati képviselő Facebook-bejegyzéséből derül ki. E szerint „Tóth Csaba az előválasztási kampány alatt a zuglói Eleven Élet Idősek Klubjában X TÓTH CSABA feliratú, piros színű vászontáskákat osztogatott ingyen a nappali ellátásra, étkezésre és segítségnyújtásra szoruló idősek részére, arra buzdítva őket magatartásával, hogy az előválasztáson szavazatukkal őt támogassák.” Márpedig önkormányzati intézményben a szabályok értelmében ilyet nem tehetett volna.

Az OEVB egyébként azt is írta lapunknak, hogy összesen 14 etikai eljárást folytatott le eddig, és további 3 van folyamatban.

Arról is többször írtunk már, hogy Zuglóban gyakorlatilag nyílt háború folyik, mióta Fekete-Győr Andrásék bejelentették, hogy a korrupció elleni küzdelem élharcosának nevezett Hadházy Ákost indítják az elmúlt két választáson győztes szocialista Tóth ellen Budapest 8. választókerületében az előválasztáson, mert szerintük változásra van szükség az ellenzékben és Zuglóban. Hadházy mögé a Momentum mellett csak a Mindenki Magyarországa Mozgalom állt be, az MSZP–Párbeszéd jelöltjét támogatja a DK és Jobbik is.

Múlt pénteken előválasztási vitát tartottak a Zugló Tv-ben, ahol Hadházy egy meglehetősen kusza és szövevényes ügy részleteit kezdte el feltárni a nézőknek. Később Facebook-oldalán és a Korrupcióinfó nevű oldalán dokumentumokkal együtt is megosztotta a részleteket, amelyek alapján megfogalmazta a vagyoneltitkolás és egyéb bűncselekmények gyanúját.

Erre reagálva Tóth Csaba azt közölte, „vagyonnyilatkozatom minden tényt és adatot hiánytalanul tartalmaz, nincs semmilyen eltitkolt vagyonom, minden vizsgálat elé nyugodt szívvel állok, elszámolnivalója annak, azoknak van, akik nemtelen eszközökkel akarnak lejáratni”.

A zuglói frontról Telex Magyarázó is készült:

Az MSZP egyébként korábban már szintén etikai vizsgálatot kezdeményezett Hadházy Ákossal szemben, mert szerintük a független képviselő megsértette az előválasztás etikai kódexét, amelyben az szerepel: az előválasztáson induló jelölteknek vállalniuk kell, hogy jelölttársaikkal szemben nem folytatnak lejárató kampányt. Annak az etikai vizsgálatnak sem lett érdemi következménye.

Tóth Csaba egyébként a Facebook-oldalán úgy reagált az OEVB döntésére:

„Hadházy Ákos megint hazudott. A választás etikai bizottsága megállapította, hogy az ellenem felhozott vádak valótlanok. Ellenfelem nem érti, hogy a zuglói politika nem épülhet hazugságra…”

Hadházy Ákos szerint viszont nem azt állapította meg az OEVB, mint amit az MSZP, illetve Tóth gondol. A képviselő saját oldalán írt arról:

„A mai napon az Előválasztási Bizottság döntött arról, hogy Tóth Csaba jelölt maradhat-e. Három párt (Momentum, Jobbik, LMP) szerint nem lehet jelölt az, aki egy alapítványba rejtett több százmilliós vagyont. Az LMP tartózkodott, az MSZP és a Párbeszéd képviselője szerint vállalható az ügy. Az LMP tartózkodása és az MSZP/Párbeszéd nemje miatt – bár több igen szavazat volt – nem kapott többséget a méltatlanságot kimondó javaslat. Vizsgálat nem volt, csak szavazás, és így természetesen nem igaz az, hogy bárki tisztázta volna a gyártelepet kamu alapítványba rejtő képviselőt. Annyi történt, hogy kiderült: az ellenzéki pártok egy része nem kíván szembenézni a valósággal, és a kampányszlogenek ellenére nem kívánja támogatni a megtisztulás politikáját. A nemmel szavazó és tartózkodó szervezetek világos üzenetet küldtek a választóknak.”

Tóth Csaba szerda este az ATV-ben erre úgy reagált, azért szavazott így az OEVB, mert tényszerűen igaz, ami a vagyonnyilatkozatában áll. A cége vagyonelemének számító gyárteleppel kapcsolatban az MSZP-s politikus szerint nincs semmi titok. Szerinte nem körülötte kavarognak folyamatosan a vitatható ügyek, hanem körülötte kavarják azokat, talán azért, mert kétszer nyert egyéni választókerületben mandátumot. Úgy vélte, Hadházy Ákos zuglói indulása semmiképpen sem tesz hozzá a kormányváltáshoz, és sajnálatosnak tartja, hogy a Momentum jelöltje szerinte nem Zuglóról és annak jövőjéről, hanem kizárólag róla beszél az előválasztási kampányban.

Az előválasztás mindenesetre Zuglóban is folytatódik, Hadházy Ákos és Tóth Csaba között a jövő keddi urnazárásig dönthetnek a választópolgárok:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!