A Momentum kecskeméti jelöltje szavazatvásárlással vádolta MSZP-s ellenfelét

2021. szeptember 27. – 17:56

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Bodrozsán Alexandra, a Momentum jelöltje azt állítja Facebook-bejegyzésében, hogy szombaton tömegével utaztattak embereket a kecskeméti szavazósátorhoz, és 2-4 ezer forintot ígértek nekik, hogy az MSZP-s Király Józsefre és Karácsony Gergelyre szavazzanak az előválasztáson.

Azt írja, ezt saját fülével is hallotta, felvételt is készített az esetről, amit eljuttatott az Országos Előválasztási Bizottsághoz (OEVB). Azt kéri a testülettől, hogy léptessék vissza az előválasztástól MSZP-s ellenfelét. Bodrozsán állításai miatt kerestük az Országos Előválasztási Bizottságot és magát a momentumos jelöltet is. Utóbbi megkeresésünkre azt írta, hogy a felvételeket személyiség jogi okok miatt nem hozzák nyilvánosságra, a történtek miatt már szombaton bejelentést tettek az OEVB-nek. Az MSZP közleményében alaptalan rágalomnak nevezte Bodrozsán állításait, és emiatt feljelentést tesznek ellene.

Bodrozsán Alexandra és Király József a Kecskemétet is magába foglaló Bács-Kiskun megye 2-es választókerületben indul az ellenzéki előválasztáson. A momentumos Bodrozsánt a DK, a Liberálisok, a Mindenki Magyarországa Mozgalom, az Új Kezdet is támogatja, míg Király mögé a Jobbik, az LMP és a Párbeszéd állt be saját pártján kívül.

Az Országos Előválasztási Iroda közlése szerint vasárnapig több mint 515 ezren vettek részt az ellenzéki előválasztáson. Kedd 20 órakor zárják az urnákat, és szerda reggel kezdik összeszámolni a szavazatokat. A képviselőjelölti eredményeket a nap folyamán folyamatosan ismerteti majd az OEVB, a miniszterelnök-jelölti választás eredménye pedig késő délutánra várható. Az első forduló végén eldől, ki lesz az ellenzék közös jelöltje az ország 106 választókerületében jövő áprilisban. A második forduló október 4. és 10. között lesz, ekkor már csak három miniszterelnök-jelölt lesz versenyben.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!