Néppárti elnök: A Fidesz már rég elhagyta a kereszténydemokráciát
Jobb kint, mint bent – reagált a DK elnöke a kormánypárt döntésére. Az EPP vezetői is egyetértenek a kilépéssel, a Fidesz politikusai viszont egyelőre elnémultak.
Orbán Jakabnak: Ön eljátssza a szegénylegényt, miközben többszörös milliomos
Azonnali kérdésekre válaszol a miniszterelnök.
Az ellenzék közös üzenetben vallja: európainak lenni nemcsak azt jelenti, hogy egy kontinensen...
A videóban felszólal Fekete-Győr András, Jakab Péter, Kálmán Olga, Kunhalmi Ágmes és Szabó Tímea is.
Beteges hazudozó, szerencsétlenkedő, hőbörgő – reagált az ellenzék Orbán vasárnapi interjújára
A szocialisták szerint egyértelmű hazugság a baloldal oltásellenessége, a Jobbik pedig azt kérdezi, miért akart nyitásról konzultálni Orbán, ha most azt állítja, már novemberben látta, hogy baj lesz.
A házi őrizetben lévő Bige László rendelt meg egy nagyszabású kutatást, amit bemutattak az...
Kíváncsi voltam, van-e a mostani ellenzéki összefogásnak reális esélye a győzelemre a Fidesz ellen – mondta a Telexnek a házi őrizetben lévő Bige László arról, miért finanszírozott meg egy több 10...
Eger exjobbikos polgármestere szerint volt pártja proli módon kommunikál, a Momentum visszataszító
Mirkóczki Ádám nem hisz a jelenlegi ellenzéki összefogásban, szerinte igenis partnerként tárgyalni kell a kormánnyal, ha egy polgármester működtetni akarja a várost.
Elveszett az ellenzéki többség Szekszárdon
Az Éljen Szekszárd után a függetlenekhez igazolt egy képviselő, így a Fidesz visszaszerezheti 2019-ben elveszített többségét.
Navracsics Tibor: Nem tudom, belépnék-e ma a Fideszbe
Ma már nem tartja magát meghatározó szereplőnek a Fideszben Navracsics Tibor, akit azért Orbán Viktor két pozíció miatt is felhívott. Nem szeretett miniszterelnök-helyettes lenni, de büszke az...
Republikon: Nőtt a Jobbik támogatottsága
A Fidesz–KDNP támogatottsága egy kisebb visszaesés után pedig idén stabilizálódott, derült ki a kutatóintézet havi pártpreferencia-méréséből.
Egymásra licitálnak az ellenzéki pártok a Fidesz néppárti távozásának hírére: vereség,...
Gyurcsány szerint egy év múlva itthon is veszíteni fognak. A Momentum rohadt narancsról fantáziál, a Jobbik pedig Európa spionjainak nevezte Orbánékat.
Kövess minket Facebookon is!