Elektromos autó

RSS

Reuters: Elkaszálták az olcsó Tesla tervét, Musk: A Reuters ismét hazudik

A Model 2-ként emlegetett típus kilencmillió forintnak megfelelő összegbe került volna, de a Tesla elkésett a tervezéssel és a megvalósítással, így kínai versenytársak előzhetik meg.

800 villanyautót lehet majd egyszerre tölteni az ország legnagyobb töltőállomásán

Egy fővárosi lakópark mélygarázsában alakítják ki.

A Xiaomi elkezdte kiszállítani az első elektromos autóit

Százezret rendeltek már belőle, most az első ötezer kerül a legkorábbi megrendelőkhöz, különböző extrákkal.

A 4 millió forintos és az 1000 kilométeres hatótávú villanyautók trükkjei

Drasztikus árcsökkenés és hatótáv-növekedés várható az újfajta, sóalapú villanyautó-akkumulátoroktól, amelyek valódi forradalmat hozhatnak. De van néhány hátrányuk is.

BMW-vel járnál munkába? Simán! És elköltöznél ezért Debrecenbe?

Gőzerővel toboroznak a BMW debreceni gyárába, ahol ősszel indul a próbagyártás. Elmentünk egy állásbörzére, és megnéztük, mit ajánlanak azoknak, akik Budapestről költöznének Debrecenbe, hogy náluk...

Kínai villanyautó a koreai ellen: melyikkel lehet messze utazni, és melyiket nem lehet gyorsan...

Három-négyszáz kilométeres hatótáv, néhány butácska fedélzeti funkció és rengeteg eldöntendő kérdés jár az MG és a Kia népszerű modelljeivel.

Így küzdik le a gyártók a villanyautózással kapcsolatos félelmeket

Nyolcszáz voltos akkumulátorok, gyorsabb töltés, egyszerűsített szerkezeti felépítés, újfajta kémia és kevesebb drága, illetve mérgező összetevő hozhat áttörést a villanyautózásban.

Az EU visszamenőleges vámokat is kivethet a kínai elektromos autók behozatalára

Az európai gyártók védelmének érdekében.

Harmadik gyár építésére készül Gödön a Samsung

A Hyundai következő generációs, európai piacra szánt elektromos járműveihez gyártanának akkumulátorokat.

Tíz éve készül, most lelőtték az Apple elektromosautó-projektjét

A Project Titan el sem indulhat, pedig már majdnem tíz éve felreppentek a pletykák, hogy a cég önvezető elektromos autók fejlesztésébe kezdett.

Kövess minket Facebookon is!