Formálódik az új terv: Európa, az első elektromos kontinens

Az Európai Bizottság július közepén mutatta be új klímapolitikai javaslatcsomagját, amely egyrészt az Elektrifikációs akciótervet, másrészt pedig az uniós kibocsátás-kereskedelmi rendszer, az EU ETS reformját tartalmazza. Az utóbbi a nagy erőművekre és ipari létesítményekre vonatkozik, és nem keverendő össze az épületekre, közúti közlekedésre vonatkozóan 2028-től induló újabb kibocsátáskereskedelmi rendszerrel (ETS2). A Bizottság célja a javaslatokkal az uniós versenyképesség, dekarbonizáció és függetlenség támogatása lenne, bár még sok egyeztetést kell lefolytatnia tagállami, iparági és civil képviselőkkel, mire véglegesnek tekinthetjük a javaslatokat.

Az új Elektrifikációs akciótervet tökéletes időzítéssel mutatta be az Európai Bizottság, mivel az iráni konfliktus megmutatta, hogy milyen sebezhető az importfüggő európai energiaipar, valamint az idei ENSZ klímatárgyalások egyik kiemelt témája pont az elektrifikáció, azaz a fosszilis tüzelőanyagokról áramra való áttérés lesz. Az idei ENSZ klímakonferenciának otthont adó Törökország éppen a júniusi időközi tanácskozásokon mutatta be az új globális elektrifikációs célkitűzést, amely 2035-re a villamos energia részarányát a végső energiafogyasztásban a jelenlegi mintegy 20 százalékról 35 százalékra tervezi növelni a világon. Ezt olyan technológiák gyorsabb elterjesztésével kívánják elérni, mint a hőszivattyúk, az elektromos járművek és az elektromos főzőberendezések.

Az intézkedéscsomag tehát szorosan kapcsolódik a nemzetközi klímacélokhoz: támogatja a COP28 klímakonferencián elfogadott, a megújuló energiaforrások bővítésére és az energiahatékonyság javítására vonatkozó vállalásokat, valamint az idei COP31 elnöksége által szorgalmazott elektrifikációs célt.

Míg a nemzetközi elektrifikációs célt több kritika is érte amiatt, hogy nem köti ki a zöldenergia kizárólagosságát, és hiányoznak belőle a konkrétumok, addig az Európai Bizottság új Elektrifikációs akciótervének célja, hogy Európa gazdasága egyre nagyobb mértékben tiszta, belföldön előállított villamos energiára épüljön, csökkentve ezzel a fosszilis energiahordozóktól való függőséget, az energiaárakat és az importkitettséget. Ennek érdekében a Bizottság azt tűzi ki célul, hogy 2030-ra a villamos energia a háztartások és az ipar számára is jóval versenyképesebb legyen a fosszilis energiahordozóknál, miközben az elektrifikáció aránya elérje a 46 százalékot.

A tervek szerint ez 2040-re évente mintegy 260 milliárd euróval csökkentheti az EU fosszilisenergia-importjának költségeit, több mint 70 százalékkal visszafogva a földgáz- és 40 százalékkal a kőolajimportot.

Hogy a konkrétumokról is essen szó, az akcióterv három fő beavatkozási területre összpontosít: az iparra, az épületekre és a közlekedésre.

• Az iparban az elektromos technológiákba történő beruházásokat új, az EU ETS-ből finanszírozott pénzügyi eszközökkel, az Ipari Dekarbonizációs Bankkal és ágazatspecifikus elektrifikációs ütemtervekkel támogatná a Bizottság.
• Az épületek esetében a hőszivattyúk elterjedésének felgyorsítása, valamint a hatékony fűtési és hűtési rendszerek ösztönzése áll a középpontban, míg
• a közlekedésben a zéró kibocsátású járművek és a töltőinfrastruktúra gyorsabb kiépítését kívánják elősegíteni.

Emellett az akcióterv kiemelt hangsúlyt fektet arra is, hogy a villamos energia ára versenyképesebbé váljon a hálózati díjak, adók és illetékek átalakításával, valamint a tisztaenergia- és egyéb technológiák, mint például a kis moduláris atomreaktorok és a hidrogénalapú berendezések fejlesztésének ösztönzésével.

Az Európai Bizottság – a már említett módon – az elektrifikációs célokat az EU kibocsátáskereskedelmi rendszerének (EU ETS) reformjával is megtámogatná. A bemutatott bizottsági javaslat az elképzelések szerint tovább erősítené a rendszer szerepét az ipar dekarbonizációjában, miközben javítaná az európai gazdaság versenyképességét és ellenálló képességét.

A javaslat fenntartaná a rendszer piaci alapjait, ugyanakkor a 2040-es uniós klímacélokhoz igazítaná a kibocsátási plafont (azaz a rendszer összes kvótamennyiségének szintjét), korszerűsítené a piac felhígulása ellen védő piaci stabilitási tartalékot, valamint kiterjesztené az ETS hatályát a tartós szén-dioxid-eltávolításokra és a hulladékgazdálkodási ágazatra. A Bizottság elképzelése szerint az ingyenes kibocsátási egységek rendszere is átalakulna: azok továbbra is védenék az európai ipart a karbonkibocsátás áthelyezésével – vagyis az ipari termelés EU-n kívülre telepítésével – szemben, ugyanakkor odaítélésük egyre inkább az ipari dekarbonizációs beruházásokhoz kapcsolódna.

A Bizottság javaslata emellett jelentősen bővítené a tiszta technológiák finanszírozását is. A tervek szerint létrejönne egy 100 milliárd eurós Ipari Dekarbonizációs Bank, valamint egy 30 milliárd eurós átmeneti beruházásösztönző program, miközben a technológiai fejlesztéseket támogató Innovációs Alap és az alacsonyabb jövedelmű tagállamok beruházásait finanszírozó Modernizációs Alap is tovább működne az eredetileg tervezett 2030-as zárás helyett.

A tagállamok az EU ETS kvótabevételeik felét kötelesek lennének az iparuk fenntartható átalakítására költeni. A reform emellett megerősítené az ETS szerepét a légi és tengeri közlekedésben, ösztönözné a fenntartható üzemanyagok alkalmazását, csökkentené az adminisztratív terheket, valamint szigorúbb fellépést irányozna elő a szabályok kijátszásával szemben annak érdekében, hogy kiszámíthatóbb és hatékonyabb szén-dioxid-piac működjön az Európai Unióban.

Míg az Elektrifikációs akcióterv egyértelműen pozitívnak mondható klímapolitikai szempontból, mivel csökkentené a fosszilis energiahordozóktól való függőséget, az energiaárakat és az importkitettséget, addig az EU ETS reformjavaslatai esetén már nem ennyire egyértelműen pozitív a kép.

Bár a reformjavaslatokat még további részletes elemzésnek kell alávetni, első olvasatra

a Bizottság javaslatcsomagja egyértelműen az ipar versenyképességének erősítése felé mozdulna el.

A reform lassítaná a kibocsátási plafon csökkentésének ütemét, meghosszabbítaná az ingyenes kibocsátási egységek rendszerét, valamint jelentősen növelné az ipari dekarbonizáció finanszírozására rendelkezésre álló forrásokat. Ezek az intézkedések a Bizottság elképzelése szerint csökkenthetnék az európai vállalatokra nehezedő költségnyomást, mérsékelhetnék az üvegházgáz-kibocsátás külföldre történő áthelyezésének kockázatát, és kiszámíthatóbb átmenetet biztosíthatnának az energiaigényes ágazatok számára.

Ugyanakkor klímapolitikai szempontból a tervezett módosítások gyengíthetik az EU kibocsátáskereskedelmi rendszerének ösztönző erejét, ahogy az az autóipari célok esetén is történt. Az ingyenes kibocsátási egységek hosszabb ideig történő fenntartása és a kibocsátási plafon lassabb csökkentése alacsonyabb szén-dioxid-árat eredményezhet, ami mérsékelheti a vállalatok ösztönzését a gyors kibocsátáscsökkentésre és a tiszta technológiákba történő beruházásokra. Ez nemcsak késleltetheti az ipari dekarbonizációt, hanem kiszámíthatatlanná teheti a szabályozási környezetet azok számára is, amelyek az elmúlt években már jelentős beruházásokat hajtottak végre az alacsony kibocsátású technológiákba.

Miközben a javaslatcsomagon egyértelműen érezhető az ipari lobbi nyomása, egyelőre még az uniós tagállamok is megosztottak a kérdésben. Sajtóinformációk szerint a tagállamok öt nagy blokkra oszthatók egészen az Olaszországot és Lengyelországot is tömörítő, a versenyképességet féltő „pragmatikusok” táborától a Spanyolországot és Hollandiát is magába foglaló „ambiciózus” országok csoportjáig. Egyelőre még több ország – mint Franciaország vagy a tárgyalásoknak az új Tisza-kormánnyal nekivágó Magyarország – álláspontja sem ismert a kérdésben.

Ezen felül fontos azt is megjegyezni, hogy az uniós klímapolitikát, főként a belső piacot is védő karbonvámot rendszeres kritika éri nemzetközi szinten, így az ingyenes kibocsátási egységek hosszabb időre való fenntartása, valamint a belső szabályozások lazítása további támadási felületet adhat az ambiciózus globális klímapolitika ellenlábasai számára. A javaslatok egy része, bár rövid távon javíthatja az európai ipar versenyképességét, hosszabb távon megnehezítheti a 2040-es uniós klímacélok és az ETS eredeti kibocsátáscsökkentési szerepének teljesítését.