Egyesült Királyság

A brit belügyminisztérium kamuoldalt hozott létre, hogy eltántorítsa a menekülteket a beutazástól
Az „On The Move” weboldal azt állítja, hogy megbízható információkat kínál, de nem hozza nyilvánosságra a kormányhoz való kötődését.
Közel száz csecsemő halt meg vagy szenvedett súlyos sérülést a személyzet mulasztásai miatt egy...
Egy oknyomozás szerint az intézmény vezetői nem vizsgálták ki megfelelően az aggályokat, és átírtak jelentéseket, miközben 2010 óta már több mint 38 milliárd forintnyi kártérítést és jogi...
Évtizedeken át molesztáltak gyerekeket londoni nevelőotthonokban
A panaszt tévő gyerekek szavainak hitelességét kétségbe vonták és elutasították.
Sorra állnak le a nagy sorozatok forgatásai a briteknél a koronavírus miatt
A Trónok harca előzménysorozatát és a Bridgerton második évadát is le kellett állítani koronavírus-fertőzés miatt.
Boris Johnsonnak távoznia kellene egykori főtanácsadója szerint
Dominic Cummings szerint Johnson azért került a miniszterelnöki székbe, mert meg kellett oldaniuk egy problémát, nem azért, mert megfelelő volt.
A szabályok ellenére el akarta kerülni Boris Johnson a karantént, de a reakciók láttán gyorsan...
A kormányfő mellett a pénzügyminiszter is megkerülte volna a szabályt, bár a koronavírussal fertőzött egészségügyi miniszterrel való találkozásuk után kötelező a karantén.
Gyerekek december óta kólával verik át az antigéngyorsteszteket, hogy ne kelljen suliba menniük
Egy savas folyadékkal könnyű átverni a tesztet, de szerencsére hamar ki lehet deríteni, hogy az eredmény igazi-e.
Lemondott a járványügyi szabályokat megszegő, a feleségét megcsaló brit miniszter
Matt Hancock és a szeretője megszegték a járványügyi szabályokat, a volt miniszter még jól fizető állást is adott a nőnek.
Csak a szokásos: megint balhé van a brit olimpiai csapatnál
Nem minden brit olimpikon vállalja az oltást. A közös étkezések, a versenyeken egymásnak feszülő izzadt testek miatt ez másokat joggal zavar.
Kitervelt brit provokáció volt az oroszok szerint a fekete-tengeri incidens
A Kreml szóvivője szerint a legközelebbi ilyen esetben keményen fel fognak lépni.
Kövess minket Facebookon is!