Mallorcán és Angliában fogtak el három, szökésben lévő magyar férfit, ketten toplistás bűnözők

2022. március 31. – 08:22

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az elmúlt héten újabb két top 50-es körözött férfit sikerült elfogni a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztályának Spanyolországban és Angliában – olvasható a rendőrség honlapján.

Az Egyesült Királyságban található Derby városában fogták el a nemzetközi elfogatóparancs alapján körözött N. Tibort és apját, N. Jánost, mindkettőjük ellen költségvetési csalás bűntette miatt bocsátott ki nemzetközi elfogatóparancsot az illetékes bíróság, N. Tibor pedig a top 50 legkeresettebb személy listájára is felkerült. A társhatóságok március 23-án, összehangolt akcióban, két külön címen fogták el a két férfit, az apa és fia kiadatásáról később döntenek.

Egy másik akcióban Mallorcán fogták el F. Miklóst, akit költségvetési csalás miatt 8 év fegyházra ítélt a Gyulai Törvényszék, és aki ellen szintén költségvetési csalás miatt egy másik eljárás is folyamatban van a Fővárosi Törvényszéken.

A férfi 2021 végén ismeretlen helyre távozott, felkutatását a Békéscsabai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai kezdték meg, majd amikor kiderült, hogy külföldre távozhatott, európai elfogatóparancsot adtak ki vele szemben. A szintén top 50-es körözött személyt a spanyol fejvadászok március 29-én egy összehangolt akcióban fogták el a mallorcai Alcludia város üdülőövezetében. Az ő kiadatásáról is később döntenek.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!